Musorujsag
Élő Eredmények

Két meccsre eltiltották – Mourinho jogi lépéssel fenyeget a kiállítása után

Két meccsre eltiltották – Mourinho jogi lépéssel fenyeget a kiállítása után

football-italia.net/MTI
José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője jogi lépéssel fenyegetőzik, miután kiállították őt kedden a Cremonese elleni összecsapás második félidejében.

A Roma 2-1-es vereséget szenvedett a Cremonese otthonában, a portugál vezetőedzőnek pedig a második félidő elején mutatta fel a játékvezető a piros lapot.

„Indulatos vagyok, de nem bolond” – mondta a 60 éves szakember, aki olyan hangfelvétel után kutat, amellyel igazolni tudja, hogy Marco Serra negyedik játékvezető „minősíthetetlen megnyilvánulására” reagált. Bár a játékvezetői bizottság szerint hangfelvétel nincs az esetről, a kemeraképek alapján mintha az lenne leolvasható a spori szájáról: „Menj haza!” 

„A meccs után odamentem a játékvezetőkhöz, hogy tisztázzam az ügyet. Marco Piccinini szerint nekem kellett volna bocsánatot kérnem – idézte fel Mourinho. – Aztán megmondtam Serrának, hogy lehetne benne annyi bátorság, hogy elmagyarázza mi is történt, de úgy tűnik memória-problémái vannak.”

A portugál tréner azt is megemlítette, hogy az a játékvezető, aki a kiállítását kezdeményezte Torinóból származik, a Roma pedig vasárnap a Juventus ellen lép pályára, sőt ha legyőzi egyik legnagyobb riválisát akkor feljöhet a tabella negyedik helyére.

„Nem tudom ezt a mérkőzést magam mögött hagyni, egyszerűen nem tudok a vasárnapi meccsre koncentrálni. Sajnálatos, ami Serrával történt, de addig tisztelek valakit, ameddig ő is tisztel engem” – zárta gondolatait Mourinho, aki ezzel együtt vállalja a felelősséget a keddi vereségért, mivel szerinte a második félidőben nagyobb nyomást kellett volna gyakorolniuk a kieső helyen álló Cremonesére.

FRISS:

A szövetség két meccses eltiltással – és tízezer eurós bírsággal – büntette Mourinhót, bár a Roma fellebbezett az ítélettel szemben, amely alapján a Juventus otthonában sorra kerülő és a Sassuolo elleni hazai találkozót kéne a lelátóról néznie az edzőnek, aki a Lazio elleni derbin térhetne vissza.

Az érintett játékvezetők közül Piccinini és Serra sem kapott megbízást a bajnokság következő fordulójában.

Borítókép: EPA/FABIO FRUSTACI

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Juventus nyerte a hatgólos torinói derbit
A Juventus 4-2-re győzött a Torino ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A két gárdát az Öreg Hölgy 15 pontos büntetése miatt ezúttal csupán egyetlen pont választotta el a tabellán, ám Massimiliano Allegri együttese az elmúlt időszakban jó formában lendült, az Európa-ligában a Nantes ellen kiharcolta a továbbjutást a rájátszásból és a Serie A-ba is átmentette ezt a lendületet.
Külföldi futball
Sajtóhír: a Benfica nem tágít, egyre komolyabban érdeklődik Kerkez iránt
Decemberben már beszámoltunk arról, hogy a Bajnokok Ligájában vitézkedő portugál Benfica érdeklődik az AZ Alkmaar magyar válogatott szélső védője, <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2022/12/07/kerkez-milos-a-bajnokok-ligaja-meglepetescsapatanak-celkeresztjeben" rel="noopener" target="_blank">Kerkez Milos iránt</a>. Azóta eltelt több mint két hónap és a portugál bajnokságot magabiztosan vezető Sasok változatlanul - a luzitán sajtó szerint egyre harátozottabban - érdeklődik a 19 éves tehetség iránt.
Külföldi futball
Mbappé: Ha Olaszországba igazolok, csakis a Milanért
A Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé a <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2023/02/27/messi">hétfői FIFA-gála</a> után azt mondta egy szurkolónak, ha a Serie A-ba szerződne, a Milanhoz vezetne az útja.
Külföldi futball