Nyilvánvaló, hogy Ryan Mmaee feladata elsősorban nem a védekezés a Ferencvárosban. Neki másban kell kiemelkedően teljesítenie, viszont a védekezés ugyanúgy csapatfeladat, mint a támadás, így szerepe megkerülhetetlen a zöld-fehérek második bekapott góljánál.
A 85. percben a marokkói támadó – talán nem feltétlen indokolt – szabálytalansága előzte meg Adam Hlozek elemi erővel eltalált szabadrúgását, mely után Edmond Tapsoba teljesen őrizetlenül fejelhette Dibusz Dénes kapujába a kijövő labdát. Ha kikockázzuk a képsorokat, egyértelműen látható, hiába állt Ryan Mmaee jóval közelebb, mégis a a Leverkusen sorfalban álló és méterekkel hátrébbról induló védője tudta megtámadni a kipattanót. Ez pedig fontos különbséget, egészen pontosan egy gólt eredményezett a két csapat között: jövő csütörtökön nem 1–0-s, hanem 2–0-s leverkuseni vezetésről folytatódik a párharc.
Vitathatatlan, Xabi Alonso együttesének szerencse is kellett, hogy megszerezze az oly sokat jelentő második találatot, hiszen amíg Zachariassen lövése a felső lécről pont Hradecky kezébe, addig Hlozek bombája tökéletesen középre pattant. Hiszen ha a bal vagy a jobb oldalra jön ki, akkor a visszazáró Botka vagy Civic alighanem takarítani tudott volna, de mivel Mmaee nem mozdult, szinte sétálva nézte végig az eseményeket, így Tapsoba egyedül bólinthatott.
Érdekes megnézni azt a taktikai felkészültséget is, ahogyan a Burkina Fasó-i védő már az elrúgás pillanatában azonnal a kapu felé fordult, arra számítva, hogy esetleg Dibusz rossz helyre üti majd a labdát. És mondhatnánk, Ryan Mmaee támadó, az ő feladata nem az, hogy jól védekezzen az ilyen szituációkban, viszont épphogy de, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov minden bizonnyal épp azért állította őt középre, mert a másik kapunál épp az ugyanez a feladata a hasonló helyzetekben, feltéve, hogy nem ő végzi el a szabadrúgást. Itt azonban úgy tűnt, nem volt teljesen tiszta számára, mi is lenne a feladata. Ugyanakkor a Fradi több játékosa sem reagált olyan jól, mint ahogyan a Leverkusen futballistái támadták a kipattanót, ez pedig apró, de egy ilyen téttel bíró mérkőzésen igenis meghatározó és fontos különbség lehet.
A mérkőzés utáni stúdiós elemzés, melyben szó esett a szabadrúgás körüli pillanatokról is:
Európa-liga-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Leverkusen–Ferencváros 2–0 (1–0)