Musorujsag
Élő Eredmények

Lukas Hradecky: Szerintem egy finn sincs, aki ne imádná Budapestet

Lukas Hradecky: Szerintem egy finn sincs, aki ne imádná Budapestet

m4sport.hu/MTI
Xabi Alonso vezetőedző szerint a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának a kétgólos előnye ellenére nagyon koncentrálnia kell csütörtökön a Ferencváros elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján. Lukas Hradecky csapatkapitány a Magyarországgal kapcsolatos emlékeiről is beszélt.

„Sokkal jobban sikerült az első meccs, mint az előző párharcban, a Monaco ellen, de tudjuk, hogy a Ferencváros egy veszélyes csapat – hangsúlyozta Lukas Hradecky, a Leverkusen csapatkapitánya az M4 Sportnak a két együttes El-nyolcaddöntő-visszavágója előtt. – Kint az első félidőben is megvolt a ziccerük, itt pedig elképesztő hangulat várható, a maximális tisztelettel érkeztünk.”

A finn kapus kiemelte, rendkívül sokat segítene a Leverkusennek, ha megszerezné az első gólt a találkozón a Leverkusen. Hozzátette, az elmúlt hetekben stabilizálták a védekezésüket, de ha a Fradi esetleg betalálna, akkor is nyugodtnak kell maradniuk.

Hradecky mosolyogva megemlítette, hogy nagyon izgatott az első Puskás Arénában játszandó meccse miatt: „Pályára léptem már párszor a Groupama Arénában, de ezt az élményt igazán várom. Remélem, nem ez lesz az utolsó, hiszen a döntőt is itt játsszák, de van még néhány lépés addig, először a Fradin kell tovább jutnunk.

Szerintem egy finn sincs, aki ne imádná Budapestet. Ez egy álomúticél számunkra” – tette hozzá mosolyogva.

A német csapat nagyon intenzív nyomással kezdte a leverkuseni mérkőzést, a csapatkapitány azonban most pont az ellenkezőjét várja, de felkészült a zöld-fehérek rohamaira.

„Intenzív mérkőzésre számítok, amelyen jól kell játszanunk, mert erős ellenfél a magyar bajnok. Mindenre fel kell készülnünk” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok szakember.

Xabi Alonso az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy lenyűgöző a Puskás Aréna, de arra még nem gondol, hogy a döntőt is a legnagyobb magyar stadionban rendezik majd május 31-én, mert odáig még nagyon hosszú út vezet.

„Tisztában vagyok azzal, hogy van két sárga lapom, de a legfontosabb az, hogy holnap meglegyen a továbbjutásunk. Csakis a csütörtöki meccsre koncentrálunk, rendkívül intelligensen kell majd futballoznunk, nem szabad, hogy bármilyen meglepetés érjen minket. Ami a játékoskeretet illeti, Florian Wirtz itt van a csapattal, Patrick Schick viszont nincs. A stadion lenyűgöző, talán az Atlético Madrid arénájához tudnám hasonlítani. Tudjuk, hogy elképesztő atmoszféra vár ránk, de ez csak motivál minket, a fiúknak is elmondtam, hogy ezekhez hozzá kell szokni az Európa Ligában. A Puskás Arénában lesz a döntő, de addig még jó néhány hónap és mérkőzés van hátra, amelyeket meg kell nyernünk. Készen állunk a holnapi napra! Az, amit elterveztünk, remélem, jól megy majd. Kontrollálnunk kell a mérkőzést és odafigyelni minden apró részletre” – tette hozzá Xabi Alonso.

„Most csakis erre a mérkőzésre koncentrálunk, mert nagyon oda kell figyelnünk, kontrollálni szeretnénk a játékot” – jelentette ki a 41 éves tréner.

A visszavágó 21 órakor a portugál Artur Dias sípjelére indul. A mérkőzést az M4 Sport/m4sport.hu élőben közvetíti.

A továbbjutó együttes negyeddöntős ellenfele a pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

„Az útnak itt még nincs vége!” – Csercseszov a Leverkusen elleni El-visszavágó előtt
A Ferencváros <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2023/03/09/batran-jatszott-es-veresege-ellenere-remekul-helytallt-a-leverkusen-ellen-a-ferencvaros" rel="noopener" target="_blank">kétgólos hátrányból</a> várva fogadja a Bayer Leverkusent az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, de a nagy érdeklődés miatt nem saját stadionjában, a Groupama Arénában, hanem a Puskás Arénában. Sztanyiszlav Csercseszov, a magyar bajnok orosz vezetőedzője a zöld-fehérek hivatalos honlapjának nyilatkozott az összecsapás előtt.
Európa Liga