A 21 órakor kezdődő Ferencváros–Leverkusen Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóját az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.
„Nagyon várjuk már a mérkőzést. Hangulatos arénában játszhatunk, ami pontosan azt az európai kupaérzést nyújtja majd, amiért egész évben dolgozunk. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést és ezzel bejutni a negyeddöntőbe” – mondta Simon Rolfes, az első meccset 2–0-ra megnyerő Bayer Leverkusen sportigazgatója a HNA német hírportálnak a budapesti Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágója előtt.
„Jó pozícióból várjuk az összecsapást, de még semmi nem dőlt el. Az első mérkőzésen láttuk, hogy a Ferencváros jó csapat, megvoltak a lehetőségei. Mindent bele fognak tenni a mérkőzésbe, és nekünk is így kell tennünk.”
A magyar bajnok nemcsak a nehéz helyzetből várja a találkozót, Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző számtalan sérültje és Botka Endre eltiltása miatt tizenhárom felnőtt játékossal kell felvegye a harcot a Bundesligában 9. csapattal.
A Leverkusennek is lesznek hiányzói, Patrik Schick sérülés, Karim Bellarabi betegség miatt nem utazhatott el Budapestre, ott lesz azonban a Groupama Arénában a legutóbbi, Werder Bremen ellen 3–2-re megnyert bajnokit izomproblémái miatt kihagyó Florian Wirtz, aki a német labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége – az aktuális bajnoki szezonban négy gólpasszt adott, amivel az együttesen belül Jeremie Frimpong (6) mögött, Moussa Diabyval holtversenyben a második legeredményesebb ebben a mutatóban.