Musorujsag
Élő Eredmények

Európa-liga-sorsolás: a Man. United spanyol, a Juventus portugál ellenféllel találkozik a negyeddöntőben

Európa-liga-sorsolás: a Man. United spanyol, a Juventus portugál ellenféllel találkozik a negyeddöntőben

m4sport.hu
Péntek délután kisorsolták a 2022/23-as labdarúgó Európa-liga-szezon végjátékának párosításait, a negyeddöntős párharcokat, valamint a csapatok lehetséges útját a májusi döntőig. Az eseményen, akárcsak a szezon korábbi sorsolásain, a budapesti El-finálé nagykövete, Gera Zoltán közreműködött.

A sorsoláson egy ágra került a legjobb nyolc két sztárcsapata, a Manchester United és a Juventus, így az elődöntőben akár találkozhatnak is. De addig sem lesz egyszerű egyiknek sem eljutni, az angolok a Sevillával, az olaszok a Sportinggal találkoznak.

A másik ágon megismétlődik az Európa-konferencialiga tavalyi, – a harmadik számú kupasorozat történetének első – döntője, azaz a Feyenoord és az AS Roma küzd meg egymással az elődöntőért. A továbbjutó a 16 között a Ferencvárost legyőző Bayer Leverkusen – Union Saint-Gilloise győztesétvel küzdhet meg az Európa-liga döntőjéért, melyet május 31-én rendeznek a Puskás Arénában.

(fotó: EPA/MARTIAL TREZZINI)

A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseit április 13-án, a visszavágókat pedig április 20-án rendezik, az M4 Sport az MU-Sevilla meccset közvetíti. Az elődöntők első meccseire május 11-én, a visszavágókra május 18-án kerül sor.

Az Európa-liga negyeddöntője (április 13. & 20.)
18:45: Feyenoord – AS Roma
21:00: Juventus – Sporting

21:00: Man. United – Sevilla (élőben az M4-en)
21:00: Bayer Leverkusen – Union Saint-Gilloise

Az Európa-liga elődöntője (május 11. & 18.)
21:00: Juventus / SportingMan. United / Sevilla
21:00: Feyenoord / AS Roma – Bayer Leverkusen / Union Saint-Gilloise

Döntő: május 31., Budapest, Puskás Aréna

Az Európa-liga nyolcaddöntői csütörtökön zárultak, a Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott, a Puskás Arénában rendezett visszavágót 2–0-ra nyerte a Bayer Leverkusen.

A Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolása
Európa-konferencialiga-negyeddöntő-sorsolása

Borítókép: EPA/MARTIAL TREZZINI

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Lezuhant egy férfi a Puskás Aréna tartóoszlopáról, súlyos sérülésekkel került kórházba
Lezuhant egy férfi a Puskás Aréna tartóoszlopáról a csütörtök este rendezett <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2023/03/16/a-bayer-leverkusen-a-puskas-arenaban-sem-kegyelmezett-veget-ert-a-ferencvaros-europai-kupatavasza" rel="noopener" target="_blank">Ferencváros–Leverkusen</a> Európa-liga-nyolcaddöntő közben. Az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították – írja a Blikk.
Európa Liga
Félpályás gól és tizenegyespárbaj: a Sporting búcsúztatta az Arsenalt az Európa-ligában
Az Arsenal meglepetésre búcsúzott az Európa-ligától, miután a portugál Sporting elleni nyolcaddöntő londoni visszavágóján 1–1-es döntetlent játszott, s mivel az első meccs is döntetlennel ért véget (3–3), az idegenben lőtt gólok szabályát pedig már eltörölték, hosszabbítás következett. A ráadásban nem született gól, így tizenegyesek döntöttek, amit a Sporting bírt jobban és jutott a legjobb nyolcba.
Európa Liga
A Bayer Leverkusen a Puskás Arénában sem kegyelmezett, az El-nyolcaddöntőben ért véget a Ferencváros európai kupatavasza
Már a harmadik percben gólt kapott, így szinte lehetetlen helyzetbe került az Európa-liga nyolcaddöntőjének második mérkőzésén a Ferencvárosi TC a Bayer Leverkusen ellen a Puskás Arénában. Sztanyiszlav Csercseszov csapata azonban nagyot küzdött, voltak veszélyes támadásai, sőt még kapufáig is eljutott a budapesti visszavágón, a németek azonban a második játékrészben is betaláltak és az odavágóhoz hasonlóan, 2–0-ra nyertek, így kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel búcsúztatták a magyar bajnokot.
Európa Liga
Szalai és Sallai csapata is búcsúzott az El-től, az MU kettős győzelemmel negyeddöntős
A Fenerbahce Szalai Attilával a kezdőben hazai pályán 1-0-ra legyőzte ugyan a Sevillát, de összesítésben alulmaradt a spanyolokkal szemben az Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, ahogy a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgnak is a legjobb 16 közt ért véget az El-kaland, miután hazai pályán 2-0-ra kikapott a Juventustól.
Európa Liga
Lukas Hradecky: Szerintem egy finn sincs, aki ne imádná Budapestet
Xabi Alonso vezetőedző szerint a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának a <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2023/03/09/batran-jatszott-es-veresege-ellenere-remekul-helytallt-a-leverkusen-ellen-a-ferencvaros" rel="noopener" target="_blank">kétgólos előnye</a> ellenére nagyon koncentrálnia kell csütörtökön a Ferencváros elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján. Lukas Hradecky csapatkapitány a Magyarországgal kapcsolatos emlékeiről is beszélt.
Európa Liga