A pengés és intelligens középpályás a Marca rendelkezésére állt és visszaemlékezett pályafutása egy-egy fontos állomására, így a Real Madridnál töltött három évre, 2010 és 2013 között. Mint mesélte, a Werder Bremen labdarúgója volt, amikor a két legnagyobb spanyol csapat, a Real Madrid és a Barcelona is szerette volna megszerezni. Végül a fővárosiakat választotta, elsősorban akkori edzőjük, José Mourinho miatt.
“Azt kellett eldöntenem, hogy Real Madrid vagy Barcelona. A döntésemnek semmi köze nem volt a pénzhez. Nem tudom, hogy ezt így utólag elmondhatom-e, de abban a szezonban Madridba és Barcelonába is ellátogattam. A döntő tényező pedig José Mourinho volt. A látogatás során úgy kezelt engem, mint egy VIP-személyt a Realnál. Elvitt, hogy megismerjem a stadiont, megmutatta az összes trófeát amit a klub valaha nyert, emlékszem, libabőrös voltam közben” – emlékezett vissza a 92-szeres német válogatott futballista.
“A barcelonai utam kevésbé nyűgözött le. A legnagyobb csalódás az volt, hogy Guardiola még arra sem vette a fáradtságot, hogy megismerkedjen velem. Nagyon tetszett a Barcelona játékstílusa, el is tudtam volna képzelni ott magam, de a Real Madrid mindent bevetett értem. Az pedig egyértelmű, hogy Mourinho volt a döntésemet leginkább befolyásoló tényező. Azután a látogatás után úgy gondoltam: madridi akarok lenni!” – mondta Özil, aki nagyon szerette a közös munkát a portugál edzővel.
“Mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk. Mindig tudta, hogy kell motiválni, hogy tehet jobb játékossá, minden egyes nap. Elképesztő edző, büszke vagyok arra, hogy a kezei alatt játszhattam. A szememben ő az évszázad legjobb edzője. Már az is különleges volt, ahogyan a taktikákat értelmezte, az pedig, ahogyan az öltözőben beszélt… egy igazi világklasszis” – dicsérte a 60 éves szakembert, aki jelenleg az olasz AS Romát irányítja.
Egy másik portugál is része volt életének, hiszen a királyiaknál töltött éveiben Cristiano Ronaldo a csapattársa volt.
“Nagyon élveztem vele a játékot. Nekem ő minden idők legjobb labdarúgója. Nagyon jól megértettük egymást a pályán, egy tökéletes támadó volt. Én passzoltam, ő meg bevágta. Egy olyan játékosnak passzolni, aki szinte sosem hibázik, mennyei érzés volt” – Mondta a csütörtökön válogatottsági csúcsot megdöntő portugálról. Akit leginkább csapattársként tapasztalhatott meg, az pedig nem is kérdés számára, ki volt a legjobb ellenfélként.
“Messi! Feltételezem, mindenki tudja, miért mondom ezt”
– reagált a kérdésre, mely azt firtatta, ellenfélként ki volt a legjobb.