Balogh Botond 2019 nyarán igazolt az MTK-tól a Parma korosztályos csapatához, egy évvel később pedig már be is mutatkozott a felnőtt együttesben, az olasz élvonalban. A 20 éves védő – akinek 2025-ig szól a szerződése – nem gondolkodik váltásban és remekül érzi magát a klubnál, amely jelenleg a másodosztályban szerepel, és az ötödik, rájátszást érő helyen áll bajnokságban, így van esélye a feljutásra. A magyar válogatott védő az idényben már 11 tétmérkőzésen volt kezdő a klubjában, és bár február közepe után közel két hónapon keresztül Balogh csak egyszer kapott lehetőséget, a Cagliari ellen 2-1-re megnyert szombati bajnokin ismét ott volt a kezdő 11-ben.
„Volt egy nehezebb időszak amikor nem játszottam, hétvégén újra tudtam játszani, szóval ez azért szerintem pozitív, hogy közel 15 meccse, plusz ha még hozzávesszük az u21-es válogatottban azt a 4 meccset, közel 20 meccsnél járok a szezonban” – mondta Balogh.
A felnőtt magyar válogatottban 2021 novemberében bemutatkozó játékos elmondta, sokat jelentetett neki, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány most márciusban is meghívót küldött neki, amikor érzése szerint nem volt jó formában. Balogh Botond hozzátette, szerinte a válogatott képes arra, hogy pótselejtező nélkül jusson ki a 2024-es Európa-bajnokságra, ebben pedig ő is szeretne minél nagyobb szerepet vállalni.