A meccs az első félidő derekán 0-1-re állt, a Bordeaux-nak pedig mindenképp győznie kell ahhoz, hogy legyen esélye utolérni a Metz együttesét, ráadásul a Ligue 2-ben a gólkülönbség számít, amelyben jelenleg a 70 esztendős szakember csapata +28-cal áll, míg a riválisnak csak +23 jelen állás szerint ugyanezen differenciája, tehát hatot kellene lőnie ellenfelének, viszont a francia sajtó értesülései szerint a szurkolói incidens miatt nem játsszák le a mérkőzést, hanem a Bordeaux 0-3-as vereségét fogja majd megállapítani a szövetség fegyelmi bizottsága. Az izgalmakról, a feljutás lehetőségéről és az egész szezonról Bölöni László nyilatkozott a közmédiának.
„Egyelőre csendes a hangulat, mert hosszú volt az éjszaka. Nem készültünk különösebb ünnepléssel, a szurkolók gyakorlatilag rabul ejtettek, aztán összeültünk a klub egyik helyiségébe családokkal barátokkal és ott volt egy kis ünneplés” – mondta Bölöni, aki a szezon elején vette át az akkor frissen kiesett csapat irányítását.
„Remélem megmaradnak így az eredmények, mert borzasztóan komplikált lesz a helyzet, hiszen a Bordeaux a feljutásért, a Rodez a bennmaradásért küzd. Ettől függetlenül azok az eredmények, azok a megvalósítások, amiket meg tudtunk oldani az idény során, már az megért egy sikert. A Ligue 1-tagság megszerzése csak a hab a tortán, hiszen azért a feljutást igényelte a vezetőség.”
A Ligue 2-ben ebben a szezonban különösen nehéz volt megszerezni az első két hely valamelyikét, ugyanis a Ligue 1 létszámának csökkentésével (4 együttes esik majd ki az idény végén és 18 csapatos lesz a bajnokság) a 2022/23-as idényben csak az első és második pozíció ért feljutást, ezúttal a harmadik hely megszerzése nem jelentett rájátszást, ráadásul a Bordeaux és a Saint-Étienne személyében egy hatszoros és egy tízszeres bajnok lett tagja a másodosztálynak. A teljes szezont illetően tehát bőven akadtak nehézségeik Bölöni Lászlóéknak.
A Metz-szurkolók elképesztő hangulatban készültek a meccsre:
#FCMSCB [ ℙ𝕣𝕠 ]
🔥 Une atmosphère incroyable en vue 😍🫶 pic.twitter.com/k5bOAHzXw7
— FC Metz ☨ (@FCMetz) June 2, 2023
„Egy kiesőcsapatot mindig nagy anyagi csapás ér ilyenkor, például kiesnek a közvetítési jogok. Ilyenkor azt a pénzt vissza kell termelni, ezt pedig csak játékosok eladásából tudja visszatermelni a klub. A szezon elején így voltak problémáink, rányomta a teljesítményünkre a bélyegét, hogy néhány futballista mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy elmehessen, de aztán stabilizálódott a helyzet. Volt olyan mérkőzésünk a Guingamp ellen, melyen 3-1-re is vezettünk, de a játékvezető három játékosunkat is kiállította és az ellenfél végül 6-3-ra győzött. Ezeket a mélypontokat át kellett vészelnünk, viszont szerencsére jól sikerült” – nyilatkozta a 70 esztendős szakember, aki korábban portugál, román, görög és belga csapatoknál is megfordult.

Bölöni Lászlónak 1 év van még hátra a szerződéséből, ám egyelőre nem tudja biztosan, hogy szeretné-e kitölteni élő kontraktusát.
„A következő napokban tiszta vizet a pohárba a vezetőséggel. Azt tudom, hogy velem szeretnék kezdeni a következő szezont, azt viszont nem tudom, hogy én akarom-e. Tudni szeretném, hogy a klub milyen irányba akar haladni az élvonalbeli tagság megszerzésével, mert fontos lenne az erősítés, ez pedig komoly szerepet játszik majd a döntésemben, hogy a vezetőség mennyi és milyen minőségű játékosokat tervez majd igazolni” – zárta gondolatait a rutinos vezetőedző, aki kisebb csodát vitt véghez azzal, hogy feljuttatta a Metz gárdáját az első osztályba.
A Ligue 2 bajnoka ebben az idényben a Le Havre lett.
Ligue 2, 38. forduló:
Amiens-Laval 1-2 (0-0)
Bordeaux-Rodez 0-1-nél félbeszakadt
Grenoble- Guingamp 0-2 (0-1)
Le Havre-Dijon 1-0 (1-0)
Metz-Bastia 3-2 (1-0)
Nimes-Sochaux 3-1 (1-1)
Niort-Quevilly Rouen 3-3 (2-1)
Paris FC-Annecy 1-0 (0-0)
Pau-Caen 1-0 (1-0)
St. Etienne-Valenciennes 2-0 (0-0)