Élő Eredmények

Hárspataki Gábor olimpiai kvótás

Hárspataki Gábor olimpiai kvótás

mti
Hárspataki Gábor ott lehet a tokiói olimpián, miután küzdelmi kategóriában harmadik lett az esti négyes döntőben az ötkarikás játékokra kvalifikáló párizsi torna szombati versenynapján. Kvótához a súlycsoport első három helyezettje jutott.

Az MTK 25 éves, korábbi Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes versenyzője a 75 kilogramm 69 indulót felvonultató selejtezőjében öt győzelmet aratott, sorrendben portugál, lengyel, hongkongi, belga és jordániai ellenfelét egyaránt felülmúlva. Az esti négyes, körmérkőzéses fináléban előbb kikapott kazah vetélytársától, majd nyert jordán riválisával szemben, így utolsó meccsén a döntetlen is elegendő volt neki egy német karatékával szemben ahhoz, hogy olimpiai kvótához jusson – a magyar karatésok közül elsőként.

“Remek napon vagyunk túl, elég kis ország vagyunk kis egyesülettel és szövetséggel, de mindent megtettünk ezért az eredményért, és örülök, hogy sikerült” – utalt a kvótaszerzésre az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában a magyar karatéka.

Hárspataki elmondta, a jól sikerült selejtező után a négyes döntőben “volt egy kis baki”, de azt “le tudta söpörni a válláról” és utána két jó mérkőzést tudott vívni.

“Első meccsemen elvesztettem a fejem, és miután az ellenfelem szerezte az első pontot, nem tudtam higgadt maradni, ezért szerzett még többet. Szerencsére utána még egyszer én is eredményes tudtam lenni, ez pedig sorsdöntőnek bizonyult a körmérkőzéses rendszerben” – összegezte a viadal utolsó periódusát a magyar versenyző. Hárspataki büszke arra, hogy a sportágban elsőként kivívta az olimpiai kvótát, ugyanakkor bízik abban, hogy nem egyedül lesz Tokióban: Párizsban további két magyarnak van még esélye megváltania repülőjegyét.

Az ötkarikás játékok hivatalos programjában Tokióban bemutatkozó sportág utolsó kvótaszerző viadalán, amelyre 96 ország csaknem félezer versenyzőjét nevezték, két további magyar is tatamira állt szombaton: férfi formagyakorlatban Nagy Botond a 11. helyen végzett, míg női küzdelemben a 61 kilósok között Ilankovic Aleksandra két fordulót vett sikerrel – osztrák, majd Fülöp-szigeteki riválist verve -, harmadik meccsén azonban pontozással alulmaradt venezuelai ellenfelével szemben, a vigaszágról pedig – a két győzelmet követő vereség miatt – nem tudott továbbjutni.

A pénteki nyitónapon a férfi 67 kilogrammban Tadissi Martial – Hárspatakihoz hasonlatosan – beverekedte magát a legjobb négy közé, a fináléban azonban nem tudott mérkőzést nyerni, így negyedikként végzett, és lecsúszott a kvótáról.

A torna vasárnapi zárónapján a magyar csapat két nehézsúlyú karatékája lesz érdekelt: a küzdelmi kategóriák közül a férfi plusz 75 kilóban Molnár Dániel, a női plusz 61-ben pedig Pap Dorottya próbál szerencsét.

Borítókép: Hárspataki Gábor (Fotó: Magyar Karate Szakszövetség)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08