Musorujsag
Élő Eredmények
×

Gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatták a UFC legendáját

Gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatták a UFC legendáját

m4sport.hu
Kedden emberölési kísérlet vádjával letartóztatták Cain Velasquez korábbi UFC-bajnokot.

 

A 39 esztendős, korábbi nehézsúlyú UFC-sztár a San Jose Mercury News értesülései szerint kedd este tüzet nyitott egy járműre, melyben egy olyan személy tartózkodott, akit a közelmúltban azzal vádoltak meg, hogy molesztálta Cain Velasquez egyik közeli rokonát – a portál úgy tudja, hogy a szóban forgó férfi Velasquez mostohaapja volt.

A rendőrség beszámolója szerint a férfit több golyó is eltalálta, de nincs életveszélyes állapotban. Velasquezt a San Jose-i rendőrség letartóztatta, óvadékkal sem engedik ki, szerdán pedig bíróság elé kell állnia.

„Az incidens pontos okát és körülményeit jelenleg még vizsgálják” – olvaható a hatósági jelentésben.

Cain Velasquez esete sokkolta a sportvilágot, az egykori bunyós ugyanis az MMA történetében igazi legendának számított nehézsúlyban, kiütötte többek között a sportág ikonját, Antonio Rodrigo Nogueirát, majd legyőzte a WWE-szupersztár Brock Lesnart is. Az egykori UFC-harcos 2019-ben jelentette be a visszavonulását.

 

Borítókép: Getty Images

További tartalmak