Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Veres Roland: Elfogyott a motivációm és elkezdtem kacsingatni az olimpia felé

Veres Roland: Elfogyott a motivációm és elkezdtem kacsingatni az olimpia felé

m4sport.hu/MTI
A 2024-es párizsi olimpiai szereplést tűzte ki célul maga elé Veres Roland világbajnok kickboxos, aki májusban bronzérmet nyert az ökölvívó Európa-bajnokságon.

A 22 éves, 60 kilogrammban szereplő sportoló csupán tavaly év elején kezdett bokszban versenyezni, s rögtön első évében magyar bajnok lett, majd májusban a kontinensviadalon is dobogóra állhatott, ami nem csupán neki, hanem a magyar ökölvívás számára is óriási eredménynek számít, ugyanis 2015 óta az övé volt az első magyar érem világversenyen. A Jerevánban rendezett Eb-n ráadásul nem csupán ő, hanem Kovács Richárd (63,5 kg) is bronzérmet tudott nyerni.

„Nagyon jó érzés volt dobogóra állni. Mindenképpen szerettem volna érmet nyerni magamnak és a hazámnak” – mondta Veres Roland.

A kickboxban ötszörös világbajnok versenyző szavai szerint 2017-ben gondolt először a sportágváltásra, miután a budapesti vb-n sportágtörténeti bravúrt elérve négy aranyérmet nyert.

„Akkor elérkeztem egy olyan pontra, ahonnan nem láttam a további előrelépés lehetőségét, elfogyott a motivációm és elkezdtem kacsingatni az olimpia felé. Az ökölvívást pedig azért választottam, mert a kickboxhoz az áll a legközelebb az olimpiai sportágak közül – mondta a tehetséges öklöző, hozzátéve, hogy a váltás egyáltalán nem volt egyszerű, sőt, még nem is sikerült teljesen átállnia. Még most is azt érzem, hogy nem jön ki minden úgy, ahogy kellene, és vannak elemek, amiket nem tudtam még a magamévá tenni.”

Veres Roland úgy véli, az Európa-bajnokságon minden jól sült el, a tervek szerint, meccsről meccsre haladt előre. Az első két találkozóján egyaránt rutinos riválisokat tudott legyőzni, viszont mindkét meccsen a maximumot kellett nyújtania és az elődöntőre már kevesebb energiája maradt.

„A kettő sokat kivett belőlem, meccsről meccsre koptam. Talán ez volt a legnagyobb hibám, a sorozatterhelés megviccelt” – jegyezte meg a Halker-Kiraly Team sportolója.

Az idei évben még a szeptemberi egyetemi világbajnokságon, majd a felnőtt országos bajnokságon is szeretne kiemelkedően teljesíteni, a legfontosabb cél viszont számára az, hogy a januárban kezdődő olimpiai kvalifikációs időszakra megfelelően felkészüljön.

„Még csak 22 mérkőzést vívtam eddig bokszban, rutint kell szereznem, sok különböző stílusú öklözővel kell edzenem és mérkőzést vívnom, ez a legfontosabb” – hangsúlyozta Veres Roland, hozzátéve, hogy a 2024-es párizsi olimpiáig csak az ökölvívásra koncentrál, és nem fog kickboxozni, mert a célja, hogy kijusson a nyári játékokra.

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Borics Ádám mellett egy másik magyar is fontos szerepet játszik a Bellatornál
A világ második legnagyobb ketrecharc-szervezetéről Borics Ádám miatt egyre többet hallhatunk, mivel a „Kölyök” hamarosan a pehelysúlyú világbajnoki címért küzdhet az amerikai promóciónál. A Bellator május 6-án, péntek este Párizsban óriási gálát rendez, amelyen terítékre kerül a nehézsúlyú világbajnoki öv is. A 280-as esemény nemcsak ezért érdekes, hanem azért is, mert a szervezők között találhatjuk Pap Vilmost, aki Magyarországról jutott el az amerikai cégig és most a francia fővárosig.
Küzdősportok