Musorujsag
Élő Eredmények
×

Három magyar érem a szumó-Eb-n a felnőttek között, az utánpótláskorúak taroltak Lengyelországban

Három magyar érem a szumó-Eb-n a felnőttek között, az utánpótláskorúak taroltak Lengyelországban

m4sport.hu | Magyar Sumo Szakszövetség
Pap Arnold ezüst-, Buzás Patrik és a négyfős csapat pedig bronzérmet szerzett a felnőttek között a lengyelországi Krotoszynban megrendezett szumó Európa-bajnokságon, amelyen utánpótlásban taroltak a magyarok.

A Magyar Sumo Szakszövetség hétfői közleménye szerint Pap nehézsúlyban, Buzás 85 kilogrammos kategóriában állhatott dobógóra, és Végh Artúrral, valamint Berregi Balázzsal kiegészülve mindketten ott voltak a magyar csapatban, amely a bronzmérkőzésen az azeri együttest győzte le.

A felnőttek remek szereplése mellett a fiatalok halmozták az érmeket: összesen 18-at gyűjtöttek. A felnőttek között is eredményes Buzás (85 kg) és Berregi (92 kg) U23-ban, Végh (+115 kg) nem talált legyőzőre U21-ben. Gyuricza Marcell (U23, 100 kg) is aranyérmes lett, Elekes Enikő pedig egyenesen duplázott (U21 és U23) a 65 kilósoknál.

Ezüstérmet szerzett Lengyelországban Kotricz Dávid (U21, 115 kg), Zsivnovszky Péter (U21, 92 kg) és Szilágyi Erik (U23, 85 kg), és ugyancsak második lett a Végh Artúr, Szilágyi Erik, Zsivnovszky Péter, Kotricz Dávid összeállítású U21-es csapat is.

Bronzból nyolc jutott a magyaroknak: a 21 éven aluliaknál Mráz Zoltán (70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Szilágyi (85 kg), Berregi (92 kg), az U23-asok között Berta Mike (70 kg), Mráz (70 kg), Bereczki (77 kg) és Kotricz (115 kg) állhatott még dobogóra.

Augusztus elején ugyancsak Lengyelországban rendezték az U14-esek, az U16-osok és az U18-asok Eb-jét, amelyet összesen 30 éremmel zártak a magyarok.

Borítókép: Buzás Patrik (bal oldalon) a felnőttek között egyéniben és csapatban is bronzérmes lett, U23-ban pedig Európa-bajnok (Fotó: Magyar Sumo Szakszövetség)

További tartalmak