Kicsit menjünk vissza az időben. Tavaly nyár végén egy edzés során keresztszalag-szakadást szenvedett. Emlékszik még, hogy pontosan mikor és hogy történt az eset?

Ennek már több mint egy éve, valamikor augusztus 25-e körül volt az a bizonyos edzés, csak akkor még nem tudtuk, hogy mennyire komoly ez az egész. Utána körülbelül két hétig, végig ugyanúgy edzettem, mint előtte, csak közben folyamatosan fájdalmaim voltak. Úgy voltam vele, meg kellene nézetni, mi történt.

Szerencsére a legjobb barátom édesapja Angliában az egyik legjobb térdsebész, ő mondta a vizsgálatok után, hogy elszakadt a keresztszalagom. Ettől még próbáltam ugyanúgy készülni a 2021 novemberi mérkőzésemre, de megállás nélkül kibicsaklott a térdem. Nem akartam megkockáztatni, hogy rosszul süljön el a meccs, így október 6-án, a születésnapomon kértem a Bellatort, húzzanak ki a gála kártyájáról.

Mi történt ezután? Műtét majd rehabilitáció?

Az előbb említett barátom orvos édesapja azt mondta, hogy a legtöbb doktor simán elvállalná a műtétem akár már holnap is, de eléggé be van gyulladva a lábam és addig felesleges lenne a beavatkozás, ráadásul baj is lehetne az operációból.

Így vártunk decemberig, plusz a műtét előtti gyógytornámat is el kellett végeznem, ami arról szólt, hogy megerősítettem a lábam, hogy ne veszítsek majd a műtét után annyi izmot. Végül december 13-án feküdtem kés alá.

A sebészeti beavatkozás után mennyi idő telt el az első, könnyebb edzésig? Mi volt akkor a program?

Egy hétig csak pihentem, azt követően ülve kardióztam és árnyékoltam, majd a műtétet követő negyedik-ötödik héttől kezdve elkezdtem napi kettőt edzeni. Igaz, az orvos azt mondta, kilenc hónapig nem csinálhatok semmi kontaktsportot, mégis négy és fél hónap után már szparringoltam (edzés alatt társakkal harcolt – a szerk.).

Hogyan épült fel a továbbiakban az edzésmunka?

Szerencsére kiváló csapat vett körül, az edzőmnek több tanítványa is átment már ezen a keresztszalag-szakadás-történeten. Óvatosan kezdtem a bunyót, az elején csak 2-3 perceket csináltunk, nagyjából egy menetet mentünk, majd utána pihentem. Nem akartunk túlzásba esni, és azt sem szerettük volna, hogy elfáradok, és emiatt nem tudok koncentrálni, ami után jöhetett volna a nagyobb baj. Az ötödik hónap után pedig már teljes erőbedobással tudtam tréningezni.

Már teljesen meggyógyult?

Még mindig fáj a térdem, a mai napig, ezért megtanultam együtt élni ezzel, igaz, a sok edzés miatt amúgy is nagyon nehéz, hogy ne érezzek fájdalmat. Őszinte leszek, ez így nem a legélvezetesebb nekem, de ez ezzel jár. Ugyanakkor, ha megtanulod kezelni a fájdalmat, igazából meg lehet szokni.

Amikor elkezdtem újra bunyózni, négy hónap után, akkor még nagyon féltem. Aztán az első harcom után rájöttem, oh, ez csak fájdalom, semmi más. Ennek köszönhetően megváltozott a hozzáállásom, mert persze éreztem a fájdalmat, de ez nem jelentette egyből azt, hogy bármi baj lenne.

Most lesz 23 éves, ebben a sportban akár még jó 15 éve is lehet. Nem akart kicsit később visszatérni, amikor teljesen egészséges lett volna?

Az edzőim és magam miatt kezdtem el ilyen hamar a tréningeket. A mesterem ismer engem, ő egyébként egy világbajnokságon eltörte a nyakát, úgy érkezett haza, plusz az egész oldala lényegéből fémből van. Pontosan tudja, milyenek ezek a sérülések, és azt is, hogy kell ezeket, engem kezelni, plusz bennem is ott volt a vágy, hogy csináljam, én ezért élek.

Kik tartották a lelket Önben, ebben az időszakban?

Egyrészt saját magam. Mindennap lementem a terembe, napi kettőt edzettem, nem engedtem el magam, figyeltem arra, hogy egészségesen táplálkozzak, pont a középsúlyú paramétereknek megfelelően.

Másrészt természetesen a családom is támogatott, édesanyám és a férje. A műtétet követő négy hétben velük laktam, a férje pedig mindenhova vitt, cipelt, pedig nem vagyok egy kis darab ember, 100 kilót nyomtam akkor. Rajtuk kívül a barátaim, akik orvost szereztek, valamint a csapattársaim és edzőim voltak mellettem. Külön kiemelném a teremből Michael Page-t (a Bellator kiváló harcosa – a szerk.), aki vitt mindenfelé, hogy ne unatkozzak, nem hagyott egyedül.

Esetleg körvonalazódik már egy lehetséges mérkőzés a Bellatorban?

A sajtónak még nem mondtam, de már több mint egy éve szabadúszó vagyok. A Bellatorral is tárgyaltunk, illetve több, nagyobb szervezettel is egyeztettünk. A Bellator nagyon akarja, hogy maradjak, de közben próbálok körbenézni, milyen lehetőségeim vannak. Hivatalosan már a tavaly novemberi mérkőzés előtt is szabadügynök voltam.

Akár a UFC is szóba jöhet?

Ők is képben vannak, rajtuk kívül a japán Rizin, a kelet-európai Oktagon is, de lehet, visszamegyek a Bellatorba, még nem tudom, mit hoz a holnap.

Nekem a jövőm szempontjából nem a pénz a legfőbb motiváció, hanem az, hogy a legjobbak között legyek az MMA-ban, plusz, ahol vagyok, ott figyeljenek rám és jól érezzem magam. Úgy vagyok vele, ha nekem az a legjobb, akkor akár ingyen is harcolok.

Zárjuk a beszélgetést egy könnyedebb kérdéssel. A közösségi oldalán látható volt, ahogy zongorázik. Honnan és miért jött ez a hobbi?

Öt- vagy hatévesen kezdtem el zongorázni, Magyarországon zeneiskolába is jártam, de ezt egy idő után abbahagytam. Majd, miután kiköltöztem Angliába, újra elkezdtem zongorázni, aztán megint abbahagytam.

Amúgy a zene mindig is része volt az életemnek, korábban még fellépni is jártam, egy zenekarban énekeltem. Egyébként a zenestílusok közül nagyon szeretem az afrobeat és az amapiano válfajokat, sokat járok az ilyen bulikra, mert szeretek rájuk táncolni is.