Musorujsag
Élő Eredmények

Történelmi mérkőzésen kapott ki Borics Ádám a Bellator világbajnokától

Történelmi mérkőzésen kapott ki Borics Ádám a Bellator világbajnokától

m4sport.hu | Zámbó István
A kevert harcművészet (MMA) egyik legnagyobb nemzetközi szervezetének a 286-os számú gáláján Borics Ádám történelmet írva világbajnoki kihívóként lépett a ketrecbe a legendás Patrício Pitbull ellen. "A Kölyök" mindent megtett a sikerért, de a tapasztalt brazil végül megőrizte a bajnoki címét öt menet után, pontozásos győzelemmel.

A hazai küzdősportélet egyik legnagyobb eseménye volt a magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Los Angelesben rendezett Bellator-gála, amelynek fő mérkőzését a pehelysúlyú világbajnok brazil Pitbull vívta „A Kölyök”-kel.

Borics volt az első magyarországi harcos, aki az amerikai promócióban az övért küzdhetett, ráadásul a 29 éves bunyós egyúttal azzal is történelmet írt, hogy már másodszor volt az övé egy gála fő meccse. Nem is csoda, hogy a komplett küzdősport társadalom megmozdult itthon és sorra küldte mindenki a jókívánságokat Boricsnak, köztük olyan nagyságok is, mint az Oktagon MMA promóció korábbi két súlycsoportos bajnoka, Buchinger Iván.

Mielőtt rátérnénk a mérkőzésre, érdemes megjegyezni, hogy Borics hihetetlen elszántsággal és profizmussal készült erre a küzdelemre is. Felesége, Perge Zsófia segítségével minden étkezésre, edzések közötti pihenésekre külön figyeltek, Magyarországról kiutazott edzője, Peszlen Ferenc pedig már mondhatni rutinosan mozog a floridai környezetben, mert nem először segíti a magyar bunyóst kint.

Az 5×5 percre kiírt bajnoki csata rengeteg izgalmat tartogatott, ahol Borics mellett a hihetetlen erő, állóképesség, valamint nagyobb ütőtáv, míg a sportág egyetemes ikonja mellett az óriási tapasztalat és rendkívül hatékony kontra bunyós képesség állt.

Az első menet egymás felméréséről szólt, mindkét félnek voltak értékelhető találatai, de egyik harcos sem tudott igazán a másik fölé emelkedni. A második felvonásban is inkább az állóharc dominált, igaz, a 10. percben a bajnok levitte a földre Boricsot, de értékelhető akciót a levitelen kívül nem tudott Pitbull bemutatni a “Kölyök” kiváló védekezése miatt. A hivatalos pontozás szerint ekkor 10:9, 10:9 arányban a világbajnok vezetett. Sajnos a harmadik öt perc után még tovább növelte előnyét a brazil, ekkor a 35 éves világbajnok szó szerint Borics hátára mászva nehezítette meg a magyar kihívó életét.

Egy út állt nyitva így már csak Borics előtt az öv megszerzésére, ha kiüti, lefojtja, stb. az ellenfelét és idő előtt lezárja a mérkőzést. Ez sajnos nem sikerült, így Pitbull maradt a pehelysúlyú mezőny világbajnoka (48–47, 49–46, 50–45 arányban pontoztak a bírók), ugyanakkor rendkívül büszkék lehetünk Borics Ádámra, aki megmutatta, hogy Sirokról indulva is eljuthat valaki egy világszervezet legfontosabb mérkőzéséig kemény munkával és végtelen alázattal.

Sirokról a Madison Square Gardenbe – Borics Ádám útja a ketrecben

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Állóképesség vs. rutin – Borics Ádám elmondta, mivel győzheti le az MMA-legenda Pitbullt a világbajnoki övért
Borics Ádám mögött hosszú út áll a kevert harcművészetek (MMA) világában. A 29 éves „Kölyök” Sirokról indulva lett az első magyarországi bunyós, aki a világ második legnagyobb ketrecharcszervezetének, a Bellatornak a pehelysúlyú övéért harcolhat. Az október 1-re kiírt mérkőzés az amerikai promóció 286-os számú gálájának fő szenzációja lesz, ahol Borics a legendának számító Patricio "Pitbull" Freire ellen küzdhet. A brazil klasszis igazi intézmény az MMA világában, legalább akkora név, mint a labdarúgásban például Ronaldo vagy Messi.
Küzdősportok
Történelmi mérföldkő a magyar MMA-ban: Borics Ádám világbajnoki címmeccset kapott a Bellatorban
2022. október 1-je meghatározó mérföldkő lesz a magyar MMA történetében: Borics Ádám pehelysúlyú világbajnoki címért küzdhet a Bellator 286-on, a világ második legnagyobb ketrecharc-szervezeténél, a kaliforniai Long Beach városában. Ellenfele a címet április óta (újra) birtokló brazil Patricio "Pitbull" Freire lesz – számolt be róla az MMA Junkie, de a hírt maga Borics is megerősítette Instagram-oldalán.
Küzdősportok
Borics Ádám mellett egy másik magyar is fontos szerepet játszik a Bellatornál
A világ második legnagyobb ketrecharc-szervezetéről Borics Ádám miatt egyre többet hallhatunk, mivel a „Kölyök” hamarosan a pehelysúlyú világbajnoki címért küzdhet az amerikai promóciónál. A Bellator május 6-án, péntek este Párizsban óriási gálát rendez, amelyen terítékre kerül a nehézsúlyú világbajnoki öv is. A 280-as esemény nemcsak ezért érdekes, hanem azért is, mert a szervezők között találhatjuk Pap Vilmost, aki Magyarországról jutott el az amerikai cégig és most a francia fővárosig.
Küzdősportok
Videó: Borics Ádám kiérdemelte a címmeccset, látni kell ellenfele arcát a küzdelem után
Borics Ádám magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a Bellator 276 gála főmérkőzésén legyőzte Mads Burnellt, akit az ötmenetes küzdelem után a legszínvonalasabb ellenfelének nevezett. Ennek megfelelően Borics kissé sántítva hagyta el az oktagont, de a dán harcos sem úszta meg ép bőrrel – jobb szemét alaposan helybenhagyta a legmagasabban jegyzett magyar ketrecharcos, aki a szervezet ígérete szerint legközelebb címmeccsen léphet ketrecbe.
Küzdősportok