Musorujsag
Élő Eredmények

Borics Ádámra műtét és hosszú kihagyás vár

Borics Ádámra műtét és hosszú kihagyás vár

m4sport.hu | Szerző: Kovács Máté
Borics Ádám jelenlegi mérlege 18-2 a Bellatorban, és a pehelysúlyú kategória első helyén áll a jelenlegi bajnok Patríció Pitbull mögött. A magyar harcművészre azonban most a ketrecen kívül vár egy fontos küzdelem, ugyanis keresztszalag-szakadása miatt legalább hat hónapot kell majd kihagynia, ami az eddigi leghosszabb időszak a pályafutásában. A Kölyöknek is becézett bunyós egy élő videóban beszélt az elmúlt néhány hét eseményeiről.

Borics Ádám már azzal is sporttörténelmet írt, hogy ringbe szállhatott a világ második legnagyobb kevert harcművészeti szervezetének, a Bellatornak egy világbajnoki címmérkőzésén. A magyar MMA-s a 286-os számú gálán, a négyszeres világbajnok Patrício „Pitbull” Freire ellen kihívóként szállt ketrecbe, azonban a legendás brazil öt menet után végül pontozással megvédte címét. A 29 esztendős magyar bunyós először beszélt hosszan saját YouTube-csatornáján a mérkőzés hátteréről, a párharc utáni történésekről és a közeljövőről.

Borics elmondta, akadtak nehézségei a felkészülés során, nehéz dolgokon ment át, de ezek hátteréről nem kívánt szót ejteni. Azt is hozzátette, nem volt 100%-os állapotban október 1-én, amikor belépett az oktagonba. Ugyanakkor örök pozitivitását jól jelzi, hogy hitt a csodában, szerinte összejöhetett volna, de voltak hibái.

„Tudtuk, hogy Pitbull nagyon jó kontrabunyós, a repülő térdesekre is jól felkészült, az elsőbe például belevert egy horgot, aztán lent tartott. A második menetben is próbáltam egy rúgást, de megint ő került jobb pozícióba. Ezek a hibák és az ebből adódó földrevitelek pedig jó helyzetbe hozták őt. A világ egyik legjobb harcművésze ellen öt menetet küzdöttem, nagy tapasztalatot szereztem, nincs még vége ennek a sztorinak, de nagyon sajnálom, hogy nem tudtam hazavinni ezt az övet. Mindenesetre egy jobb felkészüléssel úgy érzem, képes vagyok megverni őt, de most sajnos bőven voltak hibák” – árulta el tapasztalatait és érzéseit Borics Ádám, aki azt hozzátette, mostanra kiderült, hogy elszakadt a térdében a keresztszalag, így hosszú kihagyás vár majd rá.

„Jövő hét pénteken itt Amerikában műtenek majd, aztán november közepén tervezek hazatérni Magyarországra, ott folytatom a rehabilitációt. Hat hónap kihagyás vár most így rám, úgy érzem, ez lesz életem egyik legnehezebb időszaka. Addig is szeretném majd átadni megint az itt szerzett tapasztalatimat és tenni a magyar MMA fejlődéséért. Figyelnem kell, hogy ne siessem el a gyógyulást és rendesen felépüljek, mert most ez a legfontosabb.”

Forrás: Twitter / BellatorMMA

Borics Ádám az élő bejelentkezése végén megköszönte a támogatást, lenyűgözte az a szeretet és sok pozitív üzenet, amit a gála előtt, alatt és után kapott. A videó zárásaként pedig hozzátette: a története még messze nem ért véget.

Borítókép: Fotó: Facebook / Adam "The Kid" Borics

További tartalmak