Az olimpiai kvótás 21 éves versenyző csütörtökön valamennyi mérkőzését 2:0-ra nyerte. Először a holland Riad Bouhmidát verte, ezzel a legjobb 16 közé jutott, ahol a spanyol Joan Jorquera Calánál bizonyult jobbnak. A Tokióban 58 kilogrammban olimpiai ötödik helyezett, 54 kilóban vb-aranyérmes és kétszeres Európa-bajnok Salim Omar a negyeddöntőben az albán Juirdo Canit, az elődöntőben az ukrán Volodimir Bisztrovot, a fináléban pedig a török Hakan Recbert győzte le.
A döntőben óriási elánnal estek egymásnak a felek. A török talált először fejre, de Salim Omar hamar minimalizálta a hátrányát (2-3), sőt, egy látványos fejessel fordított (6-3). Óriási volt az iram, nem volt megállás egy pillanatra sem. Recber egyenlített, de egy intéssel és egy ütéssel a magyar tekvondós várhatta 8-6-ról az utolsó percet. 8-8-ról jött a rendkívül izgalmas záró 30 másodperc. Drámai volt a vége, mert Recber vezetett eggyel (8-9), de a legvégén Omar talált és 10-9-re elvitte az első menetet.
Török pontokkal indult a második menet (0-3). Omar egy intéssel szépített, majd egy akció közben a megcsúszó Recber térdét találta el, aki azonnal elterült a földön. A török tudta folytatni, és vezetett is, de nem sokáig, mert látványos akciókkal ellenfele átvette a vezetést és 7-5-tel fordultak rá az utolsó 60 másodpercre, de Omar további két pontot szerezve uralta a végjátékot, és pályafutása harmadik (2021, 2022, 2024) Európa-bajnoki címét szerezte meg.