Musorujsag
Élő Eredmények

„Fantasztikus és elképesztő” – a taekwondósok elnöke páratlan sikernek nevezte a négy Eb-érmet

MTI
A hazai sportági szövetség elnöke fantasztikusnak nevezte a négy érmet, amelyet a magyar taekwondósok szereztek a vasárnap zárult belgrádi Európa-bajnokságon.

Márton Zsolt Krisztián az MTI-nek még a szerb fővárosból nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a csapat ennyire eredményes még sosem volt kontinensviadalon a koreai eredetű olimpiai sportág históriájában.

„Fantasztikus és elképesztő, így tudnám összefoglalóan jellemezni a mieink teljesítményét, amelyet az elmúlt napokban nyújtottak a belgrádi Eb-n” – fogalmazott a szövetség első embere, aki a helyszínen követte végig mind az épek, mind az övékével párhuzamosan rendezett parataekwondós Európa-bajnokságot, melyen Salim Omar Gergely aranyat, Márton Luana és Józsa Levente pedig bronzot nyert, s ugyancsak harmadik lett a paraversenyző D. Kiss Zoltán.

„Négy érmet viszünk haza a két Eb-ről, páratlan sikere ez a sportágunknak” – mondta az elnök. „A rajt előtt nem beszéltem darabszámról, csak azt szögeztem le, hogy csalódott lennék, ha egyetlen magyar taekwondós sem állna fel a dobogóra. Nos, nem kellett csalódnom.”

Márton Zsolt Krisztián – aki csupán névrokona a 18 éves Márton ikreknek, a tavaly felnőttvilágbajnoki címig jutott Luanának és az ezúttal az Eb-n érem nélkül maradt korábbi junior Európa-bajnok, párizsi olimpiai résztvevő Vivianának – hangoztatta azt is, hogy roppant nehéz Európa-bajnokság volt az idei.

„Nagyon népes és igen sűrű, klasszisok sorát felvonultató mezőny állt rajthoz Belgrádban, hihetetlenül magas volt a színvonal” – jelentette ki. – „Már csak ezért is nagyon büszke vagyok a csapatra.”

Hozzátette, hogy az igazán nagy feladat azonban még csak ezután következik.

„Jön a nyári párizsi olimpia, ott kell majd helytállni, a csúcsteljesítményt ott várom a három versenyzőnktől: Márton Vivianától, továbbá a tokiói ötkarikás játékokon ötödikként végzett, azóta világ- és három Európa-bajnoki elsőséget szerzett Salim Omartól és a Belgrádban második Eb-bronzát nyerő Józsa Leventétől egyaránt” – zárta gondolatait az elnök.

További tartalmak