Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mindkét magyar tagja maradt az Európai Tekvondó Szövetség elnökségének

Mindkét magyar tagja maradt az Európai Tekvondó Szövetség elnökségének

MTI
Mindkét magyar, Patakfalvy Miklós és Márton Zsolt Krisztián is további négy évre tagja maradt az Európai Tekvondó Szövetség (ETU) elnökségének.

 

A sportdiplomáciai sikerről, amely az ETU szombati tisztújító közgyűlésén született Nürnbergben, a koreai gyökerű olimpiai sportág hazai szövetségének honlapja adott hírt.

Patakfalvy Miklós, aki a magyar szövetség alapító elnöke volt, jelenleg pedig tiszteletbeli elnöke, illetve Márton Zsolt Krisztián, akit nemrég választottak újjá idehaza elnöki tisztében, 2021 szeptembere óta dolgozik a kontinentális ernyőszervezet vezető testületében. A honlap beszámolója szerint a közgyűlésen az ETU-elnökség létszámának csökkentéséről döntöttek, de így is nagy arányban szavazták be mindkét magyart a grémiumba.

Az ETU elnökének a következő négy évre is a görög Szakisz Pragaloszt választották meg.

Borítókép: Budapest, 2024. március 13. Márton Zsolt Krisztián elnök a Magyar Taekwondo Szövetség sajtótájékoztatóján Budapesten 2024. március 13-án. A magyar tekvondó három versenyzõvel képviseltetheti magát a párizsi olimpián. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak