Musorujsag
Élő Eredmények

Boli engedély nélkül elutazott, ezért került ki a Ferencváros El-keretéből

Boli engedély nélkül elutazott, ezért került ki a Ferencváros El-keretéből

m4sport.hu
Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője az M4 Sportnak adott interjúban tisztázta az Európa Liga-keretből kimaradó Franck Boli helyzetét.

FRISSÍTÉS: cikkünk korábbi verziójában félreértelmeztük Peter Stöger szavait, ezért a klubtól és a vezetőedzőtől is elnézést kérünk. Korábban azt írtuk, a Ferencváros azzal büntette Bolit, hogy nem engedték el a válogatott mérkőzésekre, de ez nem felel meg a valóságnak. Amikor Stöger azt említi az interjúban, hogy „international matches” nem a válogatott találkozókról, hanem a Ferencváros Európa Liga-mérkőzéseiről beszélt.

Tehát:

Egyeztetve a Ferencvárossal, a klub szakvezetője nem az elefántcsontparti válogatott, hanem a zöld-fehérek nemzetközi, vagyis Európa Liga-mérkőzéseire gondolt nyilatkozatában, a klub csak ott nem engedte játszani Bolit. Cikkünket és Peter Stöger nyilatkozatát ennek megfelelően javítottuk.

Bolit több alkalommal is fegyelmezte a klub a közelmúltban, augusztusban a Slavia elleni BL-selejtezőn került ki a Ferencváros keretéből. Miután úgy tűnt, sikerült rendezni a helyzetet, gólokkal tért vissza, de augusztus végén ismét kitette Stöger a csapatból, sőt, a válogatott szünetben jött a hír, hogy a klub nem nevezte az Európa Liga csoportkörére, és a múlt hétvégén, a Budapest Honvéd elleni magyar bajnokin sem számoltak vele.

Stöger elmondta, a játékos azért került ki az EL-keretből, mert engedély nélkül elhagyta a klubot.

„Szerintem Boli esete mostanra teljesen tiszta lett. Nem nevezetük az Európa Liga-mérkőzésekre büntetésként. Az ő döntése volt, hogy elhagyja a klubot és elutazzon engedély nélkül” – nyilatkozta Stöger.

fotó: MTI/Illyés Tibor

Stöger elismerte, tudják, hogy Boli kihagyásával a csapat veszít a minőségéből – a döntéssel fontos üzenetet akartak küldeni minden játékosnak.

„Ez sajnos nem az első problémás eset volt Bolival, és meg kellett hoznunk egy döntést. Tudjuk, hogy veszítünk a minőségből a nélkülözésével, de mindenki számára egyértelművé kell tenni, hogy vannak bizonyos dolgok, amik így egyszerűen nem működnek. Ez fontos a keret szempontjából is.”

A vezetőedző hozzátette, a történtek ellenére a jelenleg a második csapattal tréningező Bolit a közeljövőben ismét a láthatják majd a pályán a szurkolók.

„Most a második csapattal végzi az edzéseket, teszi a dolgát, de semmi sincs végleg elrontva. Azt hiszem, meg kell értenie, hogy mit nem szabad, és profi hozzáállást kell mutatnia, ez fontos a csapat szempontjából. Remélhetőleg pár hét múlva ismét az első csapatnál láthatjuk majd.”

Borítókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Alessandro Della Valle

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A támadók megállítása lesz a Ferencváros elsődleges feladata Leverkusenben
A Leverkusen elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Ferencváros az 2021/22-es Európa-liga G csoportjában. A magyar bajnok ellenfelei a német együttes mellett a skót Celtic és a spanyol Real Betis lesznek. Az első mérkőzéshez, melyet csütörtökön 18.45-től élőben közvetít az M4 Sport és az m4sport.hu, a két csapat eddigi nemzetközi történelmével és a csoportkörig tartó út felidézésével hangolódunk.
Külföldi futball
Minimum egy pontért ment Leverkusenbe a Fradi
Peter Stöger szerint jó napot kell kifognia a Ferencvárosnak a pontszerzéshez a Bayer Leverkusen otthonában, Vécsei Bálint szerint ezzel a reménnyel lépnek pályára csütörtökön az Európa-liga csoportkörének nyitófordulójában.
Külföldi futball