Musorujsag
Élő Eredmények

A FIFA elnöke kritizálta azokat, akik ellenzik a kétévenkénti világbajnokságot

A FIFA elnöke kritizálta azokat, akik ellenzik a kétévenkénti világbajnokságot

m4sport.hu, MTI
A kétévenkénti világbajnokság tervét ellenző európaiak viselkedését kritizálta Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke Strasbourgban, az Európai Bizottság szerdai ülésén.

Az 51 éves svájci sportvezető azt mondta, úgy látják, hogy a futball abba az irányba fejlődik, ahol „néhányaknak mindenük megvan, másoknak pedig semmijük sincs”.

„Európában a világbajnokságot hetente kétszer megrendezik, hiszen a világ legjobb játékosai mind Európában játszanak” – jelentette ki Infantino, hangsúlyozva, hogy a kontinensen belül is nagy az egyenlőtlenség, ugyanis a maroknyi csúcsbajnokság vonultatja fel a legnagyobb sztárokat, a klubok jelentős része pedig nem szerepel a kontinentális versenysorozatokban.

A kétévenkénti vb ötlete Infantino forradalmi terve, és az erről szóló tanulmány elkészítéséhez tavaly májusban a FIFA 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások.

A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Az ügyben már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is hangot adott aggodalmának.

Infantino most kiemelte, „az egész világot be kell vonnunk”, és külön szót ejtett Afrikáról.

„Reményt kell adnunk az afrikaiaknak, hogy nem feltétlenül szükséges átkelniük a Földközi-tengeren a jobb élet reményében. Lehetőségeket kell adnunk nekik” – mondta a FIFA-elnök.

Az idei vb-t Katarban rendezik novemberben és decemberben, Infantino pedig arról is beszélt, hogy az alapvető emberi jogok miatt többször támadott ázsiai országban sem könnyű egyik napról a másikra változtatni.

„Európában az ilyesmihez több évszázadra volt szükség. Persze sok mindent kell tenni, az erre irányuló nyomást pedig fenn kell tartanunk, de vegyük észre, hogy bizonyos változtatások már megtörténtek” – fogalmazott a sportvezető.

Borítókép: Párizs, 2019. június 5. Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnöke a szövetség 69. kongresszusán Párizsban 2019. június 5-én. Infantinót a kongresszuson újjáválasztották. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

További tartalmak