Vancsa Miklós elárulta, a Girona és a Sparta Rotterdam érdeklődése hónapok óta napirenden van. A spanyol klub vezetőedzője és sportigazgatója is szeretné leigazolni a 19 éves magyar támadót, aminek anyagi akadálya nem lesz, hiszen a Girona és a Lommel is a City Football Group kötelékébe tartozik, a spanyol klub esetleges BL-szereplése azonban bonyolíthatja a helyzetet, hiszen az európai szövetség (UEFA) szabályai szigorúan veszik az azonos tulajdonosi körben lévő csapatok közötti játékosmozgást.
A korosztályos válogatott Vancsa Zalán édesapja szerint azért remek hír, hogy a Girona vezetőedzője nézte ki a fiát, mert így szerződtetése esetén bizonyára rendszeres játéklehetőséget is kapna a spanyol élvonalban. „Annak örülünk igazán, hogy a vezetőedző Zalán minden mérkőzését megnézi és nagyon tetszik neki a játéka. Ez abból a szempontból jó hír, hogy nem »az edző torkán van ledugva«, hanem ha esetleg odakerül, akkor az edző javaslatára, tehát lehetőséget is fog kapni, ami azt jelenti, hogy akár nyártól lehet egy la ligás játékosa Magyarországnak, ezt apaként rendkívül jó megélni” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
Az MTK-nál dolgozó édesapa hozzátette, a Sparta Rotterdamnál is a vezetőedző figyelt fel Vancsa Zalánra, de szó van más érdeklődőkről is. Az ugyanakkor nem valószínű, hogy most télen megtörténik a klubváltás, bármelyik csapatról is legyen szó. „A Lommelben feladatai vannak még a fiamnak, nagyon motivált abban, hogy a Lommel belga első osztályú legyen, erre azt gondolom, hogy jó esélyük is van. Most nem is kell mással foglalkoznia, ha így teljesít, az nem lesz kérdés, hogy szintet vált. Hogy az most Girona vagy Sparta Rotterdam lesz, vagy egyéb csapat, azt majd meglátjuk.”
Vancsa Zalán a mostani szezonban 17-szer lépett pályára a belga másodosztályban, öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez. A Lommel szombaton – Vancsa góljának is köszönhetően – 2–0-ra nyert idegenben a Club Brugge U23-as csapata ellen. A Lommel 17 forduló után a hetedik helyen áll a tabellán, melyről az első két helyezett az élvonalba kerül, a 3–6. helyezettek pedig rájátszást vívnak a feljutásért.