Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Viktoria Plzennel mérkőzik meg a Ferencváros az El-nyolcaddöntőért

A Viktoria Plzennel mérkőzik meg a Ferencváros az El-nyolcaddöntőért

m4sport.hu, Bagi-Miklós Rita
A cseh Viktoria Plzennel találkozik a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában a nyolcaddöntőbe kerülését.

A párharcot az alapszakasz 17. helyén záró magyar csapat kezdi hazai pályán február 13-án 18:45-től, majd egy héttel később, február 20-án  21 órától Plzenben lép pályára Robbie Keane együttese. A hatszoros cseh bajnok Viktoria legutóbb harmadik volt hazája bajnokságában, az El előző kiírásában pedig a negyeddöntőig menetelt, ott a Fiorentina ejtette ki.

„Két olyan csapat találkozik egymással, amely nagyjából azonos szintet képvisel. A Plzen a cseh labdarúgás egyik legjobb csapata a két prágai együttessel. Több cseh válogatott kerettag játékosa is van a Viktoriának. Egy nagyon szervezett, kompakt csapatjátékot bemutató gárdáról beszélhetünk. Hozzánk hasonlóan eredményes ligafázist tudhatnak maguk mögött. Egyenlőek az esélyek arra, hogy ebből a párharcból ki tud továbbjutni” – fogalmazott Hajnal Tamás sportigazgató a klub honlapján.

A Fradi továbbjutás esetén az alapszakasz első vagy második helyezettjével, azaz a Lazióval vagy az Athletic Bilbaóval találkozhat a nyolcaddöntőben, március 6-án és 13-án.

A legjobb 16 közé kerülésért kisorsolt párharcok közül kiemelkedik az AS Roma és az FC Porto ütközete, míg a magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray az Alkmaarral találkozik, amelyet a Ferencváros csütörtök este 4-3-ra legyőzött az alapszakasz utolsó fordulójában. Sallait a késői átigazolása miatt az eddigi küzdelembe nem tudta benevezni a Galata, az egyenes kieséses szakaszra viszont nevezhető.

Európa-liga, kieséses szakasz:

február 13., 18:45 – Ferencváros – Viktoria Plzen

február 20., 21:00 – Viktoria Plzen – Ferencváros

A nyolcaddöntők sorsolása: február 21.

A negyeddöntő találkozóira április 10-én és 17-én, az elődöntős meccsekre pedig május 1-jén és 8-án kerül sor. A döntőt május 21-én rendezik a bilbaói San Mamés Stadionban.

A Ferencváros Európa-liga-mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok:

FERENCVÁROSI TC Viktoria Plzen (cseh)

Twente (holland) Bodö/Glimt (norvég)

Union Saint-Gilloise (belga) Ajax Amsterdam (holland)

AZ Alkmaar (holland) Galatasaray (török)

Midtjylland (dán) Real Sociedad (spanyol)

PAOK (görög) FCSB (román)

Fenerbahce (török) Anderlecht (belga)

FC Porto (portugál) AS Roma (olasz)

A nyolcaddöntő párosítása:

FERENCVÁROSI TC/Viktoria Plzen (cseh) – SS Lazio (olasz)/Athletic Bilbao (spanyol)

Twente (holland)/Bodö/Glimt (norvég) Olimpiakosz (görög)/Glasgow Rangers (skót)

Union Saint-Gilloise (belga)/Ajax Amsterdam (holland) Eintracht Frankfurt (német)/Olympique Lyon (francia)

AZ Alkmaar (holland)/Galatasaray (török) Manchester United (angol)/Tottenham Hotspur (angol)

Midtjylland (dán)/Real Sociedad (spanyol) Tottenham Hotspur (angol)/Manchester United (angol)

PAOK (görög)/FCSB (román) Olympique Lyon/Eintracht Frankfurt (német)

Fenerbahce (török)/Anderlecht (belga) Glasgow Rangers (skót)/Olimpiakosz (görög)

FC Porto (portugál)/AS Roma (olasz) Athletic Bilbao (spanyol)/SS Lazio (olasz)

Borítókép: Budapest, 2025. január 30. A Ferencváros játékosainak gólöröme a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában játszott Ferencvárosi TC - AZ Alkmaar mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. január 30-án. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak