Szoboszlai Dominik – aki a Liverpool hivatalos oldalának adott interjút – új edzője, Arne Slot irányítása alatt 32 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 5 gólt szerzett. A 24 éves középpályás szerint sokat fejlődött a játéka, mióta a nyáron Jürgen Kloppot váltó holland trénerrel dolgozik együtt.
„A játékom most teljesen más. Az előző idényben inkább nyolcas pozícióban játszottam, nagyobb hangsúly volt a védekezésemen, jelenleg azonban a támadójátékom van előtérbe helyezve. Rengeteget fejlődtem Slot irányítása alatt, sokat változtatott a játékomon, olyan aspektusokban fejlődtem, amelyekről eddig nem is gondoltam, hogy javítanom kell” – nyilatkozta Szoboszlai, hozzátéve, hogy mindig van hova fejlődni és nap mint nap ezért dolgozik.
Arról is szót ejtett, hogy minden bajnokság, amelyekben eddig játszott teljesen más kihívásokat tartogatott számára. Könnyebbnek érezte a klub- és országváltást mikor Angliába érkezett, hiszen már nem először történt vele ilyen, később jött csak rá, mivel jár az, hogy a Premier League-ben és világ egyik legjobb csapatánál játszhat.
„Mindig lehetsz jobb. Mindig lesznek álmaid, amik aztán a céloddá válnak – mondta arról, mi motiválja a mindennapokban. – Ha látod, hogy a céljaid már közel vannak, akkor még többet dolgozol érte, én is ezt teszem. Az volt az álmom, hogy egy nagy klubban játszhassak, a Liverpool ilyen, ezt megcsináltam. Meg szeretném nyerni a Premier League-et, jó úton járunk és persze Bajnokok Ligája-győztes is szeretnék lenni.”
Kapcsolódó tartalom
A csapattársait illetően elmondta, hogy nagyon jó a viszony közöttük, közel állnak egymáshoz.
„Minden napot együtt töltünk. Az idegenbeli meccseken nem a feleséged mellett ébredsz a hotelben, hanem a csapattársad arcát látod. Ezt is meg kell szokni” – kiemelte, hogy ugyan mindenkivel jóban van, de Mohamed Salah, Trent Alexander-Arnold és Kosztasz Cimíkasz áll hozzá a legközelebb.
„Nagyon fontos, hogy érezd, mindent megtennél a pályán a csapattársaidért és képes vagy értük is küzdeni. Ha látod, hogy gond van, akkor az első gondolat ami eszedbe jut az, hogy oda kell érned segíteni neki. Ha így tudunk egész évben küzdeni, akkor szép évet zárhatunk.”
A Liverpool jelenleg 57 ponttal vezeti a Premier League-et, a második helyen álló 53 pontos Arsenal előtt. A Bajnokok Ligájában első helyen jutott a legjobb tizenhat közé.