Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Debrecen elleni győzelmével továbbra is harcban a bajnoki címért a Puskás Akadémia

Debrecen elleni győzelmével továbbra is harcban a bajnoki címért a Puskás Akadémia

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
A Puskás Akadémia 4-2-re legyőzte a kiesés ellen küzdő Debrecen együttesét az OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati találkozóján.

A találkozó előtt eldőlt, hogy Bárány Donát nem kezd, ugyanis kisebb sérüléssel bajlódik, így a debreceniek legeredményesebb gólszerzőjük nélkül voltak kénytelenek pályára lépni.

Ennek ellenére már az első percekben megpróbált nyomni a Loki, az első helyzetet mégis a Puskás Akadémia alakította ki, a 10. percben pedig vezetést is szerzett a hazai csapat Levi révén. Három perccel később egy kezezés után büntetőt kapott a DVSC, ott volt a lehetőség az egyenlítésre, Domingues azonban gyengén a kapu közepébe lőtte a labdát, Pécsi Ármin lábbal hárított, így elszalasztotta első félidei legnagyobb lehetőségét a vendég együttes.

A 37. percben Nagy Zsolt találatával már 2-0-ra vezetett a Puskás, a magyar válogatott szélsője 12. gólját szerezte az idényben. A félidő hosszabbításában egy kétes szituáció után a VAR végül nem ítélt büntetőt, így kétgólos hazai vezetéssel pihenhettek a csapatok.

A második játékrészt lendületesen kezdték a csapatok, de az iram a félidő közepére lelassult, inkább a Puskás játszott mezőnyfölényben, a nagy helyzetekre, gólokra azonban hiába vártak a szurkolók egészen a 79. percig. Dzsudzsák Balázs szögletét követően Youga pofozta a kapuba a labdát, szépített a Loki.

A 88. perc végén azonban egy vitatott szituáció után kontrázott a Puskás, Levi újra betalált és kettőre növelte a hazaiak előnyét. A hétperces hosszabbítás alatt Kaye találatával maradtak életben a debreceni remények és nem sokkal később Szuhodovszki bombáját védte Pécsi, így nem sikerült egalizálni, ráadásul Mondovics egyéni akciója végén újabb Puskás-gól született és 4-2-vel zárult a találkozó.

Otthon tartotta a 3 pontot a felcsúti csapat, amely továbbra is harcban van a bajnoki címért, a DVSC pedig egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ismét kiessen az élvonalból.

OTP Bank Liga, 31. forduló:
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 4-2 (2-0)
Felcsút, Pancho Aréna, v.: Antal P.
gólszerzők: Levi (10., 89.), Nagy Zs. (37.), Mondovics (98.), illetve Youga (79.), Kaye (95.)
sárga lap: Colley (18.), Duarte (52.), Mondovics (96.), illetve Szűcs T. (45+1.), Hofmann (51.), Szécsi (66.), Dzsudzsák (89.)

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Duarte (Plsek, 75.), Harutyunjan – Soisalo (Vékony, 75.), Levi (Mondovics, 90+4.), Nagy Zs. (Nissila, 77.) – Colley (Fameyeh, 75.)

Debrecen: Gonda – Szécsi (Kocsis D., 75.), Kocsis G., Lang, Hofmann, Vajda B. (Ferenczi, a szünetben) – Malinov (Dzsudzsák, 66.), Szűcs T. (Szuhodovszki, a szünetben), Youga – Maurides (Kaye, 75.), Domingues

OTP Bank Liga, 31. forduló:

május 9., péntek
ETO FC Győr–Fehérvár FC 1–0

május 10., szombat
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 4–2
MTK Budapest–Kecskeméti TE 2–1
Paksi FC–Ferencvárosi TC 2–3

május 11., vasárnap
13.00 Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC
15.30 Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK

Borítókép: Puskás Akadémia (fotó: Puskás Akadémia)

További tartalmak