Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egy-egy változás az elődöntőkhöz képest – megvannak a Kl-döntő kezdőcsapatai

Egy-egy változás az elődöntőkhöz képest – megvannak a Kl-döntő kezdőcsapatai

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A vezetőedzők kijelölték a Crystal Palace és a Rayo Vallecano a lipcsei Konferencia-liga-döntőre – kezdés 21 órakor!

A Crystal Palace–Rayo Vallecano Konferencia-liga-döntőt 21 órától élőben közvetítjük, 20:15-től pedig felvezető műsorral várjuk nézőinket!

Oliver Glasner a Kl-döntőben irányítja utolsó alkalommal a Crystal Palace csapatát, az osztrák szakember igencsak pihentette mostani kezdőjének játékosait az Arsenal elleni, vasárnapi PL-záráson: mindössze öten – Dean Henderson, Chadi Riad, Daniel Munoz, Daichi Kamada és Ismaila Sarr – voltak ott a kezdősípszónál a pályán a fináléra készülő tizenegyből, közülük is csak ketten (Henderson, Riad) játszották végig a bajnokit. A Shakhtar elleni Kl-elődöntő visszavágójára pillantva viszont alig van különbség a kezdőcsapatok között, egyedül a védelemben van változás, Chris Richards sérülése után csak a kispadra fért fel, helyén az elmúlt hetekhez hasonlóan Riadot küldi pályára helyette Glasner.

Ott van a kezdőben az a Daichi Kamada is, aki jelenlegi trénere frankfurti irányítása alatt El-döntőt is játszott 2022-ben és győztesen hagyta el a pályát.

A Crystal Palace kezdőcsapata: HendersonRiad, Lacroix, CanvotMunoz, Wharton, Kamada, MitchellSarr, Mateta, Pino
Cserepad: Matthews (K), Benítez (K), Lerma, Johnson, Clyne, Hughes, Strand Larsen, Sosa, Richards, Guessand, Devenny, Cardines

Inigo Pérez is hasonlóan gondolkodott, mint osztrák kollégája, az Alavés otthonában játszott spanyol bajnokihoz képest szinte teljesen kicserélődött a Rayo kezdőcsapata, csak egy középpályás (Óscar Valentín) és egy szélső (Álvaro García) maradt a csapatban a szombati tizenegyből – előbbi 61 percet, utóbbi egy félidőt játszott –, García egyben az egyetlen változás a Kl-elődöntős kezdőhöz viszonyítva, a rutinos spanyol uruguayi poszttársát, Alfonso Espinót szorította a kispadra.

A Rayo Vallecano kezdőcsapata: BatallaRatiu, Ciss, Lejeune, ChavarríaLópez, Óscar ValentínDe Frutos, Isi Palazón, GarcíaAlemao
Cserepad: Cárdenas (K), Molina (K), Díaz, Trejo, Sergio Camello, Akhomach, Gumbau, Balliu, Alfonso Espino, Mendy

A Konferencia-liga-döntő mindkét csapat számára extra téttel bír, ugyanis egyik fél sem kvalifikálta magát az európai kupaporondra hazája bajnokságából, így a győztes El-induló lesz a 2026/27-es idényben, míg a vesztes lemarad a nemzetközi színtérről.

Borítókép: EPA/FILIP SINGER
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak