Szombat este 18 órától a Puskás Arénában a címvédő Paris Saint-Germain az angol bajnok Arsenallal csap össze a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. A két együttesnek ez lesz a nyolcadik összecsapása az európai kupaküzdelmekben.
Eddigi három párharcukból kétszer kupát nyert a továbbjutó
Eddigi mérlegük roppant kiegyenlített, két-két győzelem és vereség mellett három döntetlen született. Három kupasorozatban találkoztak, kétszer a továbbjutó meg is nyerte az adott kupát, és a szombati győztes is kupagyőztes lesz.
Első párharcuk a Kupagyőztesek Európa-kupája 1993/94-es kiírásában volt, akkor az elődöntőben a párizsi döntetlen után az angol fővárosban 1-0-ra nyert az Arsenal, amely később a KEK-et is megnyerte. Ez mindmáig az egyetlen európai kupasikere.
Kapcsolódó tartalom
A következő párharcra a 2016/17-es BL-csoportkörig kellett várni, ott egymás elleni két döntetlennel simán mentek tovább a Ludogorecet és a Baselt megelőzve. A folytatás aztán egyik csapatnak sem sikerült jól: az Arsenalt a Bayern 10–2-es összesítéssel ejtette ki a nyolcaddöntőben, míg a PSG úgy búcsúzott a Barcelonával szemben, hogy az első meccset még 4-0-ra nyerte, a visszavágón azonban 6-1-re kikapott.
A Bajnokok Ligája előző kiírásában a csoportkörben 2–0-ra nyert hazai pályán az Arsenal, Luis Enrique együttese azonban az elődöntőben visszavágott, mindkét mérkőzését megnyerve jutott a fináléba, ahol aztán 5–0-ra legyőzte az olasz Internazionalét.
A PSG csak az egyenes kieséses szakasztól veszi komolyan a BL-t
A sorozat mostani és előző kiírása is azt mutatja, amíg az angolok teljes erőbedobással játszanak a csoportkör első fordulójától kezdve, míg a francia csapat igazán csak ez egyenes kieséses szakaszban kezdi el komolyan venni a BL-t.
Amíg az Arsenal a 2024/25-ös kiírásban hat győzelem mellett egy-egy döntetlennel és vereséggel a harmadik helyen zárta a csoportkört, addig a PSG a négy győzelme mellett háromszor is kikapott, és csak a 15. helyen végzett, így még a nyolcaddöntőért is játszania kellett.
Kapcsolódó tartalom
A 2025/26-os sorozatban az Arsenal egyetlen veretlen csapatként, pontveszteség nélkül végzett az alapszakasz élén, tíz ponttal szerzett többet, mint a 11. helyen végző, így ismét rájátszásra kényszerülő PSG. Az angolok 14 meccsen át tartó veretlenségi sorozatot produkálva jutottak a fináléba.
A francia együttes az előző és a mostani kiírásban is hazája bajnokságából érkező riválissal találkozott az alapszakaszt követő rájátszásban, de sem a Brest, sem a Monaco nem tudta megállítani Dembélééket.
Az egyenes kieséses szakaszban aztán belelendül Enrique csapata, 2025 tavaszán három angol csapaton – a Liverpoolon, az Aston Villán és az Arsenalon – át vezetett az útja a döntőig és a hat meccsből ötöt megnyertek, csak a Villa elleni visszavágót vesztették el, de a továbbjutásuk ott sem forgott veszélyben.
Kapcsolódó tartalom
A jelenlegi sorozatban is angolok jöttek szembe, de a Chelsea-t 8–2-vel, a Liverpoolt 4–0-s összesítéssel verték. A négy között a Bayern München ellen már szorosabb volt a párharc, de egy győzelemmel és egy döntetlennel a bajorokon is túljutottak.
Az Arsenalnak viszont valamennyi párharca szoros volt, a Leverkusent 3–1-es, a Sportingot 1–0-ás, míg az Atlético Madridot 2–1-es összesítéssel búcsúztatva jutott el Budapestre.
Pazar támadószekció az egyik legstabilabb védelem ellen
A fináléban döntő tényező lehet a fáradtság és itt nem kizárólag a fizikaira kell gondolni. Amíg a PSG már május elején bebiztosította sorozatban ötödik bajnoki címét, és azóta rápihenhetett a BL-fináléra, addig az Arsenal csak az elmúlt héten szerezte meg 22 év után a Premier League-elsőséget, addig valamennyi meccsen maximális erőbedobással kellett pályára lépnie, nem sok lehetősége volt pihentetni legjobbjait.
A PSG jelenleg a világ talán leghatékonyabban támadó csapata, nem véletlen, hogy szerezték a legtöbb gólt a mostani kiírásban, addig az angol együttes az egyik legbiztosabban védekező csapat, az angol bajnokság 38 fordulója alatt mindössze 27 gólt kaptak. Ami még a franciák mellett szól, az edzőjük hatékonysága a döntőkben, Luis Enrique eddigi 12 fináléjából közül 11-et nyert meg, közülük két BL-döntőt. 2015-ben a Barcelonával, tavaly a PSG-vel ért a csúcsra.













