Bármennyire darabos is a válogatott program, ha egy szövetségi kapitány közel nyolc évet, 83 meccset él meg adott kispadon, feltétlenül kirajzol egy ívet a csapat evolúciója, mégha az elemek két-három havonta kettesével is jelentkeznek benne. A Rossi-kurzus pláne ilyen: a pillanatnyi eredményességen, aktuális ellenfélen felülemelkedve próbál szakmai és kulturális táptalajt biztosítani a magyar futballnak

A 2021-es Európa-bajnokság előtt és közben már a hazai szakma egy emberként harsogta: ez a csapat 5-3-2-ben, majd 5-2-3-ban remekül védekezik, ennek – meg kimagasló csapatközösségénnek is – köszönhetően ért el komoly bravúrokat például a Nemzetek Ligájában, de a labdás fázisait gyengébb, mélyen védekező ellenféllel szemben nem tudja kellő tartalommal megtölteni. Erre jött a kezdetben hatékony megoldás a 2024-es Eb-selejtezőkön a (részben) labdához pozicionált, sőt Petykó Adrián kolléga szerint labdáshoz – személy szerint Szoboszlaihoz – pozicionált játék, túltöltésekkel, egymáshoz közel helyezkedő játékosok váratlan kombinációval, ami egyszerre kínál megoldást a felmerülő igényre, illeszkedik a túlpozicionált világból normalitásba visszatérő trendekhez és még a magyar tradíciókhoz, szabadelvű néplélekhez is visszavezethető.

Mindez gyönyörűen hangzik, de van három tényező, ami a válogatott fociban megkerülhetetlen, és amivel Marco Rossiék alaposan megszenvedtek mostanság:

• A csapat védekezése ennek mentén elvesztette hatékonyságát, az 5-2-3-at az ellenfelek kiismerték és a belső védők kiöregedtek. Az átállás nem ment jól: a világbajnoki selejtezőkön az írek és a portugálok négy meccsen tíz gólt lőttek a mieinknek, komoly kudarc is lett belőle.
• Bármennyire szép a kultúrmisszió és a többi, minden szakmai törekvést felülír az eredmény. Egy szép kényszerítő két tapsra oké, de hosszútávú nemzeti elégedettséget a világversenyekre való kijutás adhat.
• Az edző és a stáb szakmai, a nemzet kulturális filozófiáját a válogatott fociban behatárolja a rendelkezésre álló keret, nem lehet kényünkre-kedvünkre játékosokat igazolni. Bár nem hiszem, hogy sok válogatott megteheti, hogy mindenféle stílusbeli különbségekre mutogatva ne a legjobb csapatát állítsa fel, a hiányos hátország a magyar válogatottnál ezt pláne megköveteli.

Így érkezünk el a világbajnoki selejtezőkhöz, s az azokat négy hónappal követő felkészülési meccsekhez. Amíg a magyar válogatott kereste (s úgy néz ki, megtalálta) megfelelő védekező felállását, egyre többet fejlődött a labdával, ami a balul sikerült vb-selejtezőkön is abszolút látszott, Portugáliában az elmúlt évtizedek legjobb teljesítményét érte, mégha utólag keserűen is legyintünk rá. A 96. perces Parrott-gól és a védekezési hiányosságok mentén nehéz ezt értékelni, ámaz ősz megmutatta, a szlovénok elleni meccs ráerősített: a középpálya lehet az új magyar válogatott kulcsa.

Az elmúlt másfél évtizedben egyébként is divatossá vált egyes sikercsapatokat a legmeghatározóbb, azonos poszton játszó triójuk szerint kódolni, mint a Barcelona MSN-je (Messi, Suárez, Neymar) a Real Madrid (Bale, Benzema, CR) és ellentétes előjellel a Juventus (Bonucci, Barzagli, Chiellini) BBC-je, a két spanyol óriás legendássá vált középpályás sorai (Xavi, Iniesta, Busquets és a Modric, Kroos, Casemiro Bermuda-háromszög), ami nem feltétlenül azt mutatja, adott csapatban kik az igazi ászok, hanem a játékstílus elsőszámú végrehajtóit jelöli. Hiába egyéneket emel ki, mégis a csapatra utal. Ezen analógia mentén a jelen magyar válogatottját Szoboszlai, Schäfer, Tóth Alex és az őket támogató Sallai köré emelhetnénk, a középpálya adja a foci fazonját – és pont ez a csapatrész az, amely mostanság humánerőforrás-virágzását éli, az említettek mellett most például remekelt Vitális, ősszel nagyot ment Styles, de mondhatjuk Szűcs Tamást, Baráth Pétert, Ötvös Bencét, Csongvai Áront vagy Dárdai Bencét is. Erre lehet építeni.

Folyamatosan látjuk, s ősszel a válogatott videoelemzője, Beregi István egy tanulmányban meg is írta, hogy a csapat a fent említett szakmai és kulturális alapokon egy sokmozgásos, váratlan, kreatív játékot pakolna a gyepre, ami a középpályások közötti minimális távolságok, ezáltal létrejövő sokszínű és váratlan játékkapcsolatok miatt lehet igazán hatékony. Mindez persze komoly alkalmazkodási feladat is – amíg a klubok nagy részében a válogatott játékosok merevebb struktúrába illeszkednek, addig itt a pozíciós elemek csak nagyon minimális keretet szabnak, a hangsúly az egyéni döntések szabadságán, és az ebből fakadó meglepetésekben rejlik. Értsd: amíg a klubcsapatok jelentős részében többnyire tudod, mikor melyik középpályás forog vissza mondjuk a belső védők mellé, a mostani magyar válogatottban percenként másik teszi meg, s ha ketten is úgy gondolják, hogy a labdakihozatalt mélyről segítenék, az egyik belső védő kap szabadságot előretörésre. Valahol ezt hívják csapatjátéknak.

Túltöltés Szlovénia ellen, a csapat jelentős része a bal oldalon. Mivel az első félidőben ezekben az esetekben kevés volt a mélységi és támogató mozgás, a válogatott nem tudott belőle érdemben profitálni.

Mindez az is jelenti, hogy a táblára felrajzolt 4-2-3-1, meg a védekezésben felvett 4-4-2 csak játék a számokkal, hamis posztok jönnek létre, sokkal inkább funkciókkal, mintsem a pályán elfoglalt pontos zónával. A túltöltés ugyanúgy alfa és omega, hiszen a gyors kombinációk kisebb távolságot kívánnak, a korábbiakhoz képest viszont csökkent a csapat Szoboszlai-függősége ezeknél. Már nemcsak a csapatkapitány mozgása határozza meg a túltöltés oldalát, a játék ritmusát, három-négy társa is van, aki gond nélkül visszalépkedhet az utolsó sorba, forgathatja a játékot, mélységi labdát adhat. Nyilván nem lehet Szoboszlait megkerülni, de a csapatjáték szépségén és hatékonyságán növel, ha további három-négy igazi középpályás kerül mellé, ősszel például Szoboszlai, Schäfer és Tóth mellett Styles volt a negyedik, ilyen játék is lett belőle:

Most pedig Vitális Milánnal egészült ki a kvartett, s a megfelelő partnerekkel kimondottan szép, mégha kezdetben kevésbé hatékony kombinációkat is produkáltak.

☝️„A magyar válogatottól azt kaptuk, amire számítottunk: nagyon mobilis ez a támadósor és középpálya. Előfordul, hogy Willi Orbánra íveljük fel a labdákat, amikor a két középpályás lépett vissza” – mondta el Czvitkovics Péter félidőben, az M4 Sport helyszíni stúdiójában. Varga hiányában jó opció volt Tóth Balázsnak az erős belső védő, aki szállította is a szabálytalanságot, miközben a négy középpályás a hátsó építkezés lehetőségét kereste.

☝️A négy középpályás együtt mozgása akkor is fontos, ha a játék első fázisából kihagyják őket, hiszen több ellenfelet lekötnek, ezáltal területet, mélységi passzsávot nyithatnak, hogy aztán ők fordulhassanak lendületből az utolsó vonalra.

☝️Ha a túltöltés megfelelő tempóval és mozgásminőséggel párosul, hosszú ívelés nélkül el lehet jutni a kiürített területre, ami csökkenti az ellenfél esélyeit a közbeavatkozásra.

☝️Bár Redzic inkább tükörszélső, aki kevesebbet forog vissza mondjuk Tóth Alexhez képest, a cserék jól alkalmazkodtak a rájuk köszöntött szabadsághoz, hatékonyan keresték egymás társaságát. Egyébként Szűcs Tamáséknak jelenthet némi előnyt, hogy a Navarro-féle Debrecen is kötetlenséget biztosít a játékosoknak. A túltöltések egyik fontos eleme az úgynevezett „yo-yo”, amikor a belső védők az átforgatást imitálva visszapasszolnak a már túltöltött oldalra, ennek is köszönhetően sokszor előfordul, hogy a csapat akár második-harmadik szándékból tud bontani, ha kellően türelmes hozzá.

A szlovénok elleni meccs megmutatta, mire számíthatunk a válogatottól a közeljövőben: a négy középpályás által diktált, a többiek által szépen kiegészített, szabad mozgásokra és gyors kombinációkra épített futballra. Ugyanakkor finoman jelezte a hátulütőket is:

• Ha sokmozgásos, váratlan támadójátékot szeretnénk játszani, ahhoz sokat kell mozogni. Ha a csapat statikussá válik, az ellenfél könnyedén reagálhat. Az első félidőben a statikusság mellett rengeteg technikai hiba is jelentkezett.
• Labdavesztés esetén komolyabb a gond, mivel nehezebb (egy szinten felül lehetetlen) a maradékvédekezés megszervezése. Ha az ellenfél egy-két passzal átjut a túltöltésből kialakult magyar masszán, jelentős terület és rendezetlen védelem vár rá. A lesgólnál az éppen jobbhátvédként beugró Szoboszlai és a belső védőket helyettesítő Bolla állított volna lesre, miközben Orbán beesett a vonal mögé. Itt csak a szerencse mentette meg a magyar csapatot.

A visszafutó Orbán beesik Szoboszlai és Bolla mögé, szerencsére az előző átadásnál már les volt.

Nyilván nem várható el a csapattól, hogy ezt minden ellenféllel szemben, 90 percen keresztül hatékonyan alkalmazza, egy jó kiindulási alap nem egyenlő gólhelyzetek tömegével és megkérdőjelezhetetlen sikerszériával, ahogy az ország valószínűleg bőven elfogadná, ha a pár évvel ezelőtt látott defenzív focival most világbajnoki pótselejtezőket gyűrnénk. De ha összevetjük a szakmai és kulturális törekvéseket a rendelkezésre álló játékoskerettel, a 2028-as Európa-bajnokságra a középpályások koordinálta váratlan játék vezethet. Amiben Szoboszlai csak az első, de nem az egyetlen megoldóember.

Folytatás kedden 19 órától, a magyar válogatott Görögország elleni mérkőzését az M4 Sporton élőben közvetítjük.

Magyarország-Szlovénia 1-0 (0-0)
felkészülési mérkőzés, Puskás Aréna, 50 252 néző, v.: Rohit Saggi (norvég)
gólszerző: Schön (79.)
sárga lap: Dárdai M. (69.), illetve Cerin (38.), Zec (71.)

Magyarország: Tóth B. – Bolla (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez (Nagy Zs., 77.) – Schäfer (Szűcs T., 63.), Vitális – Sallai (Schön, 77.), Tóth A. (Redzic, 63.), Szoboszlai (Baráth P., 87.) – Lukács (Bárány, a szünetben)

Szlovénia: Vekic – Ratnik, Bijol, Drkusic (Zec, 62.), Janza (Urbancic, 84.) – Stojanovic (Karnicnik, 62.), Cerin (Svetlin, 84.), Elsnik, Sturm (Horvat, 84.) – Vipotnik (Verbic, 62.), Sporar (Matko, 91.)

Összefoglaló: