A nyáron kinevezett Kovács Zoltánnal a Kazincbarcika elleni hazai, 4–0-s vereség után bontott szerződést a Diósgyőr, helyét a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója, Vincze Richárd vette át a klub sportigazgatói posztján. A 42 éves szakember kijelentette, jelenleg a bennmaradás kivívása a legfontosabb, ennek eléréséhez pedig mindenben támogatják az edzői stábot és a játékosokat.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a stábot és a játékosokat, illetve segítsük az új és a régi stábtagok összecsiszolódását is. Ezért a múlt héten egy mini edzőtáborban készült a csapat Mezőkövesden, ahol lehetőség nyílt a taktikai elképzelések részleteinek átadására, és a napi két edzés mellett jutott idő videózásra, egyéni és csoportos beszélgetésekre, valamint csapatépítő foglalkozásra is” – fogalmazott a dvtk.hu-nak adott interjújában, illetve elárulta, maga is próbált a lehető legtöbb játékossal beszélni, hogy kapjon róluk egy képet.
Kapcsolódó tartalom
Megosztotta, elkezdték a keret kialakítását a következő idényre, ebben elmondása szerint „többé-kevésbé” időben vannak, de bármennyire is bíznak a csapatban és a stábban, mégsem lehet kimondani, hogy a 2026/27-es szezonban is az élvonalban fog szerepelni a DVTK, ez pedig nem segíti a munkát. Az új sportigazgató kifejtette, milyen játékosokra építene Diósgyőrben.
„Olyan játékosokat szeretnék piros-fehér mezben látni, akik itt akarnak játszani, akik át akarják élni azt az élményt, amit diósgyőri focistaként megélhet egy játékos. A szurkolók úgyis érzik, hogy kinek a karaktere olyan, hogy úgymond »képes meghalni« a pályán értük.”
Részletezte elképzeléseit: kijelentette, egy „melós” csapat kiépítése a cél.
„A mai fociban szerintem elengedhetetlen, hogy egy csapatnak legyen játékmodellje, egy stílusa, amit a szurkolók jól ismernek és tudnak vele azonosulni. Szeretném, ha a következő szezon elején már eljutnánk oda, hogy a DVTK-nak egy jól felismerhető játéka van és tökéletesen lehet látni, hogy a játék különböző fázisában miként viselkedik a csapat. Sokunkhoz hasonlóan én is boldog lennék, ha a serlegektől roskadoznának a vitrinjeink, ám sajnos nem így van, ezért a »bajnok identitásra« nem lehet építeni. Viszont a munkás hagyományokra, a harcos mentalitásra igen. Azaz a szó szoros értelmében vett melós csapatot kell építeni, amelynek egyik védjegye a magas intenzitás, ami már önmagában magával ragadja az embereket”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy „Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell”, ehhez pedig tartja magát.
„A saját élményeim mellett megkérdeztem néhány egykori labdarúgót is, hogy az ő idejükben mi jellemezte a diósgyőri focit. A véleményüket egy mondatban így lehet összefoglalni: ide mindig fájt eljönni. Már melegíteni sem volt kellemes, mert ellenséges hangulat fogadott, ami a mérkőzés alatt csak fokozódott, a drukkerek által hajtott diósgyőri játékosok pedig mentek előre. Azt kell elérnünk, hogy amikor az MLSZ az év elején elkészíti a sorsolást, akkor az ellenfelek az első között nézzék meg, hány alkalommal utaznak Diósgyőrbe, és örüljenek, ha csak egyszer. Persze ehhez olyan játékosok is kellenek” – szögezte le.
Vincze szerint egyveleget kell kialakítani a keretben: a játékosok nagy részének „igazi, munkás játékosnak kell lenni, és melléjük kell találni néhány olyan kimagasló képességű futballistát, akiért rajong a szurkolótábor”.
„Ha egy kvízben az lenne a feladat, hogy sorolj fel olyan játékosokat, akik minimum öt éven keresztül szerepeltek diósgyőri színekben ebben az évszázadban, akkor sokan megizzadnának, pedig az ilyen játékosoknak kellene adniuk a csapat gerincét. Mert hiába érkeztek máshonnan, már magukévá tették a diósgyőri életérzést, és bebizonyították, hogy tudnak a szurkolótáborunk előtt teljesíteni. Az ilyen játékosok tudnak identitást adni egy csapatnak, ezért is fontos, hogy a saját nevelésű akadémisták mellett olyan játékosokat kell próbálnunk a klubhoz hozni, akik a régió szülöttjei, illetve azokat is, akiket az élet Miskolcra sodort és mondjuk a családi kötelék már ide is köti őket. Ez utóbbira a jelenlegi keretben is van bőven példa, így azoknak a játékosoknak már jeleztem, hogy nagyon szeretném, ha hosszú távon is minket erősítenének” – mondta, hozzátéve, hogy olyan játékosokat is keresnek, akiket pályafutásuk lezárását követően be lehet integrálni a klub életébe.
Az MLSZ és az NSMI ajánlásával kapcsolatban arról beszélt, ezeknek továbbra is meg fog felelni a Diósgyőr, illetve lesz belső előírása a klubnak a magyar és külföldi játékosok arányára, valamint a kiszemeltek életkorára vonatkozóan is. Leszögezte, piaci alapokra kell helyezni a klub működését, ehhez pedig elengedhetetlen a potenciálisan nagyobb átigazolási díjért értékesíthető játékosok keresése.
„A jelenlegi keretünkben is látok ilyeneket, akiket értékesíteni kell, amennyiben lehetőségünk adódik rá. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ebből a szempontból egy sportigazgató soha nem lesz népszerű, mert a szurkolók a jó játékosokat akarják a csapatukban látni, a sportigazgató azonban ugyanezen piacképes játékosok játékjogát próbálja a lehető legmegfelelőbb időben értékesíteni.”
A Diósgyőr új sportigazgatója kijelentette, „tudatos, rendszerszintű gondolkodást” vár el mindenkitől, amiben kiemelt szerepet kap az akadémia, a második és a felnőtt csapat stábjainak együttműködése és kommunikációja.
„Az akadémián néhány hete befejezésre került egy közel száz oldalas dokumentum, amiben egybe van foglalva a víziónk, a játékunk alapelvei, a játékmodellünk, az edzéskövetelményeink és még sok más szakmai gondolat. Az akadémián már működik a rendszer, és biztos vagyok benne, hogy ebből nagyon sok mindent meg lehet valósítani a klub első csapatánál is. Természetesen ez az anyag irányt tud mutatni a játékos kiválasztásban is, hogy egy adott posztra mi milyen profilú játékosokat keresünk, aminek szorosan kell kapcsolódnia a játékmodellünkhöz” – fogalmazott.
A márciusi válogatott szünetről a 28. fordulóval tér vissza a Fizz Liga, a Diósgyőr a Puskás Akadémiát fogadja vasárnap 14:30-tól – a mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
Fizz Liga, 28. forduló, program:
szombat
14:30 – ZTE FC–Kisvárda Master Good (M4 Sport)
17:00 – Paksi FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)
19:30 – Újpest FC–MTK Budapest (M4 Sport)
vasárnap
14:30 – Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)
17:00 – Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)
19:30 – ETO FC–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport)













