Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Ez ott bennem tudatosult, leültem és nem érdekelt a meccs” – Révész szerint les előzte meg a ZTE első gólját

„Ez ott bennem tudatosult, leültem és nem érdekelt a meccs” – Révész szerint les előzte meg a ZTE első gólját

m4sport.hu | | Szerző: Hercze Kristóf
Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője élesen kritizálta a játékvezetést a szombati, Zalaegerszeg elleni Fizz Liga-bajnoki után – a szakember szerint a hazaiak első gólját leshelyzet előzte meg, s onnantól, hogy tudatosult benne, hogy a VAR nem is nézte meg az esetet, már nem érdekelte a mérkőzés.

Fizz Liga: ZTE FC–Kisvárda 2–0 | összefoglaló

A Zalaegerszeg szombaton 2–0-ra legyőzte a Kisvárdát a Fizz Liga 28. fordulójában – a nem túl eseménydús első félidő után, a 48. percben Ilja Popovics kapus óriási hibája után a hazaiak megszerezték a vezetést, majd Harangi Aiden állította be a végeredményt a 61. percben.

A lefújás után Nuno Campos, a Zalaegerszeg vezetőedzője az M4 Sportnak elmondta, nagyon boldog az újabb siker miatt, s mint kiemelte, 2008 óta nem volt arra példa, hogy a harmadik helyen vannak a tabellán.

„Elsőként a szurkolókat említeném meg, mert fantasztikus támogatást kapunk tűlünk. A második félidőben szerintem nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen eredmény született. A második játékrészben a játékosok is remek teljesítményt nyújtottak, megvalósították, amit az öltözőben beszéltünk, a pályára tudták vinni a taktikát, amit egyeztettünk. Mostmár tíz meccs óta nem kaptunk ki, eszméletlen, senki sem gondolta volna, hogy a csapat ilyen teljesítményre képes. Mondták nekem, hogy talán 2008 óta nem fordult elő, hogy a tabellán a harmadik helyen vagyunk – még ha ez pillanatnyi állás is, ez sokat jelent az együttes számára. Megérdemelték a játékosok, fontos pillanat ez a klub számára. A fiúkban hatalmas ambíció van, még többet szeretnének elérni, így megyünk tovább.”

A szakember büszke az eredmények miatt.

„Büszke vagyok arra, amit csinálunk. Asszisztensként 17 mérkőzésem van az európai kupákban, és most, vezetőedzőként nagyon büszke vagyok a klubra, a stábtagokra, a szurkolókra és a játékosokra. Büszke vagyok rá, hogy a ZTE egy évvel ezelőtt tárt karokkal fogadott, és most ilyen eredményeket tudtunk elérni.”

Révész Attila szerint az egerszegiek első gólját leshelyzet előzte meg, s onnantól, hogy a VAR vissza sem nézte az esetet, őt már nem is érdekelte már a találkozó.

„Úgy éreztem, az első félidőben kontroll alatt tartottuk a meccset, minden az elképzelésünk szerint alakul. Én a másodikban szinte biztos voltam benne, hogy nyerünk, majd történt egy szituáció, ami után összeesett a csapat. Onnantól kezdve hitehagyottá váltunk. Bennem is megtört valami. Nem a szokásos hiba miatt, hanem az azt megelőző szituáció nagyon csúnya les volt. Akárhányszor visszanéztem, minden alkalommal azt láttam, és a VAR nem nézte meg. Ez akkor, ott bennem tudatosult, leültem, és nem érdekelt a meccs. Egy ilyen kiélezett küzdelemnél, amikor az ellenfél egy hatalmas hibát kihasznál, és az igazságérzetünket bántja a játékvezető teljesítménye, főleg, amikor a mai világban már mindent vissza lehet nézni, akkor a játékosok is érezték, hogy már nem támogatom őket. De belülről nagyon erősek voltak, ám már nem azt az összeszedett, folyamatos labdabirtoklásra épülő játékot mutattuk, hanem mentünk az eredmény után. Az ellenfél kontrákból erős, ott mi már kockáztattunk. Akkor azt gondoltam, minél gyorsabban legyen vége a meccsnek és menjünk haza.”

A szakember egy jó hírt is megosztott: a mérkőzés hosszabbításában, a kispad mellett összeeső Pintér Filip jobban van.

„Filip szerencsére jobban van, valami sokkot kaphatott, de szerintem valami fertőzés volt benne, mert amikor beállt, azonnal csúnyán bedagadt a térde. Ilyen korábban már volt nála, ki kellett vizsgáltatnunk. Viszont nagyon megijedtem, és még mindig az az esemény van a fejemben, nagyon nehéz most válaszolnom. Ahogy láttam a szemét, az nagyon riasztó volt, de hála az égnek, nagyon örülök neki, hogy utána felnézett és mondta, hogy rendben van, az megnyugtatott. Nagyon csúnya volt.”

A gólt szerző, majd sérülés miatt lecserélt Harangi Aiden reméli, hogy megússza néhány hetes kihagyással.

„Kiugrott a vállam, ez már a harmadik alkalom, hogy előfordul, de remélem, pár héten belül teljes erőbedobással ott lehetek a pályán. Jó érzés volt az első alkalommal kezdőként kifutni és gólt szerezni, persze kicsit keserédes az élmény így, hogy betaláltam, tíz perccel később pedig megsérültem. De remélem, még erősebben térek majd vissza a játékba.”

Bíró Bence szerint a második játékrészben a gyorsan kapott gól megtörte a Kisvárdát.

„Felemás két félidő volt. Az elsőben hiába nem találtuk el a kaput, de megvoltak a lehetőségeink, akár a szabdrúgás, de volt ott egy kipattanó labda is. A félidő végére talán már domináltunk is, többet volt nálunk a labda. A második játékrész elején egy buta gólt kaptunk, hátulról, hibából, ott úgy éreztem, kicsit megtört a csapat és jött a második gól is. Nehéz reagálni, ha valamit a szünetben megbeszélünk, és két perccel később teljesen megváltozik az egész. Utána többször is át tudtak rajtunk jönni, de támadásban sem volt meg az átütőerőnk, hogy gólt tudjunk szerezni.”

A zalaiak immár tíz tétmérkőzés óta veretlenek, a bajnokságban pedig nyolc forduló óta nem találnak legyőzőre, míg a Kisvárda idegenben négy meccse nyeretlen, összességében pedig sorozatban a harmadik összecsapásán nem tudta begyűjteni a három pontot.


Fizz Liga, 28. forduló:
Zalaegerszegi TE FC-Kisvárda Master Good 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3328 néző, v.: Rúsz
gólszerzők: Joao Victor (48.), Harangi (61.)

Zalaegerszegi TE FC:

Gundel-Takács – Harangi (Elosú, 71.), Victory, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Tchicomboud, 85.), Csonka, Szendrei, Skribek (Teixeira, 85.) – Joao Victor (Daniel Lima, 71.), Maxsuell (Alfonso, 71.)

Kisvárda:

Popovics – Nagy K. (Cipetic, 66.), Radmanovac, Chlumecky, Oláh – Mbock, Popoola (Pintér, 66./Molnár G., 73.) – Matanovic, Melnyik, Bíró (Novothny, 84.) – Mesanovic (Szabó Sz., 66.)

Fizz Liga, 28. forduló, program:
szombat
ZTE FC–Kisvárda Master Good 2–0
17:00 – Paksi FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)
19:30 – Újpest FC–MTK Budapest (M4 Sport)
vasárnap
14:30 – Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)
17:00 – Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)
19:30 – ETO FC–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport)

Borítókép: Kisvárda, 2025. december 4.Révész Attila, a Kisvárda vezetõedzõje a Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC mérkõzésen a kisvárdai Várkerti Stadionban 2025. december 4-én.MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak