Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Erős Gábor: Nem véletlen, hogy a meccs végére elment a hangom

Erős Gábor: Nem véletlen, hogy a meccs végére elment a hangom

m4sport.hu | | Szerző: Dénes Kristóf, Szidor György
A Vasas vezetőedzője némi kritikával is élt csapata Budafok elleni, 3–2-es győzelmét követően, de összességében elégedett volt játékosai teljesítményével.

Az Vasas FC 3–2-es győzelmet aratott a kiesőhelyen álló Budafoki MTE ellen a Merkantil Bank Liga 28. fordulójának zárómérkőzésén. A találkozó után a hazaiak trénere elmondta, saját dolgukat nehezítették meg, de a legfontosabb, hogy megszerezték a három pontot. Az angyalföldieknél duplázó Urblik József szerint a harmadik gól után kiengedtek, de Kispesten tudnak javítani.

Az első tíz percben a Budafok jobban játszott, és több lehetőséget is dolgoztak ki, a hangom se véletlenül ment el, mert szerintem saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést” – kezdte a Vasas vezetőedzője. „A folytatásban úgy futballoztunk, ahogy a Vasasnak hazai pályán kell, a háromgólos előny talán kicsit túlságosan megnyugtatott minket, tudunk ennél fegyelmezettebben is játszani, de nem fogok sírva fakadni egy 32-es győzelem után.

Erős Gábor a csapat hátralévő mérkőzéseire és a mindössze 16 éves Balogh Áron debütálására is kitért.

Gratulálok az újabb akadémiai bemutatkozónknak, igaz, hogy csak egy pár perc jutott neki, de mégiscsak 2009-es születésű, ez a sportigazgató és az akadémiai dolgozók munkáját dicséri. Van még hátra két mérkőzésünk, meg kell szerezni a bajnoki címet. Frappáns válasz lenne, ha éppen a Bozsik Stadionban tudnánk ünnepelni, tiszteljük a Honvédot, de ez óriási dolog lenne.

Az első 15 perc nem volt jó, kerestük önmagunkat. Utána elkaptuk a ritmust rúgtunk két gólt, majd rárúgtunk még egyet. Ott el kellett volna kezdeni élvezni a focit, erre kaptunk két gólt, így nem teli a pohár sajnos” – értékelt a két gólt szerző Urblik József.

Elmondta, a harmadik gól után meg kellett volna nyugodni, lehet hogy megelégedtek, de ismét bebizonyosodott, ha nem nyújtanak száz százalékot, akkor az visszaüthet.

Kispesten biztosan nem fogunk elaludni, az NB II legjobb meccse lesz, szép stadion, sok ember. Az biztos, ott motiválni nem kell senkit.”

Vasas FC
Borítókép: Facebook/Vasas FC

További tartalmak