Még el sem kezdődött a bajnokság, már roppant aggasztó jelenségekre lehettek figyelmesek a DVTK szurkolói és a csapatot közelebbről követők. Mind az edző, mind a játékoskiválasztás szakmailag a legkevésbé sem indokolható irányba indult el. Kovács Zoltán, a miskolciak akkori sportigazgatója azt a Vladimir Radenkovicsot ültette le a kispadra, akinek korábbi diósgyőri regnálása idején az alapozó mutatók vonatkozásában a kieső helyre sikerült kormányoznia a piros-fehéreket. Igen, tény, hogy a bajnokságban a felsőházban szerepeltek, de mint utólag is kiderült, kár volt az alapozó mutatókra fittyet hányni.
Nemcsak a kispadon, a játékoskeretben is jelentős változások mentek végbe. Olyan minőségi futballisták távoztak, mint Rudi Pozeg Vancas, Artem Odyntsov, Christ Tiéhi és Bright Edomwonyi, a helyükre pedig sem minőségben, sem profilban nem sikerült megfelelő játékosokat igazolni.
Amint elkezdődött a szezon, mindez a csapat játékán is meglátszott. Elsősorban a csapat védekezésében, másodsorban a befejezéseknél. Radenkovics alapvetően egy reaktív játékstílust próbált meghonosítani, kevés labdabirtoklással, mélyen meghúzott védelmi vonallal, nagyon hatékony támadó átmenetekkel.
Kapcsolódó tartalom
A várható kapott gólokat tekintve csak a Kazincbarcika (75,13) teljesített a DVTK-nál (60,52) gyengébben. A védekezésben mutatott hiányosságok leginkább a játék azon fázisában ütköztek ki, amikor mélyen, a saját térfelükre visszahúzódva a kontrákra bazíroztak.
A DVTK védelmi vonala NB I-es szinten kifejezett alacsonyan, a saját kapujukhoz közel volt meghúzva. Ez magában hordozza, hogy sok lövés fog a kapujukra menni. Ilyenkor nagy szükség van a kiváló kapusteljesítményre. Karlo Sentic idei szezonja azonban távol állt ettől, egészen pontosan négy és fél góllal kapott több gólt, mint ami a kapujára menő lövések minőségéből fakadna.
Összességében a DVTK pontosan ennyivel kapott több gólt a várhatónál.
A védekezésnek ugyancsak egy elemét képezik a rögzített szituációk, de a DVTK ezekben is kifejezetten gyengélkedett, arányaiban sokszor az ellenfél hajtotta végre az első érintést, és egészen magas minőségű lövéseket sikerült generálniuk.
A védekező átmenetek úgy-ahogy rendben voltak. Ők engedték a legkevesebb lövést kiugratásokat követően, egészen alacsonyan sikerült tartani az ellenfelek lövésminőségét kontratámadásokat követően, és a visszatámadásuk is rendben volt, nagy mértékben sikerült visszaszerezniük a labdát. A játéknak tehát nem ezen fázisa jelentette a DVTK vesztét.
A támadó átmenetekkel sem voltak különösebb gondjaik. E tekintetben még működött is Radenkovics elképzelése. A Fizz Ligában szereplő csapatok 75 százalékánál magasabb várható gólmennyiséget állítottak elő kontratámadásokat követően, övék voltak a legjobb minőségű lövések is ezen szituációkat követően, mindent egybevetve tehát a kontratámadások működtek.
A legégetőbb problémájuk a támadásokra vonatkozóan egyértelműen a befejezéseknél jelentkezett. A játékstílusuk, hogy kimondottan direktek, hanyagolják a lapos, rövid passzokkal történő labdakihozatalokat, lemondanak a labdáról – mind részletkérdés. A lényeg, mennyi helyzetet alakítanak ki, és ezeket berúgják-e.
Helyzetkialakításban, pontosabban a várható gólok (50,24) számát tekintve csak a Paks (70,57), Ferencváros (70,43), ETO (67,66), MTK (52,65) négyes áll előttük. A rúgott gólok (39) vonatkozásában azonban csak két csapat, a Kazincbarcika (31) és Kisvárda (36) szerzett náluk kevesebbet.
Ez a több, mint tizenegyes differencia bizonyult végzetesnek. A helyzetek elpuskázásában pedig az új szerzemények az élen jártak:
A DVTK befejezésben leginkább alulteljesítő játékosai az NB I – 2025/2026-as kiírásában (Forrás: Cube)Ivan Saponjic több, mint két és fél góllal rúgott kevesebbet a várhatónál, Sajbán Máté is majdnem elérte a két és feles határt, Lamine Colley csak a másfelet haladta meg, de ide véve még Ante Roguljicot, Mucsányi Márkot és Aboubakar Keitát is nagyjából kijön a fentebb említett eltérés. Jelentősen túlrúgni pedig csak a fiatal szélső Babos Bence tudott.
Ha a támadók kapu előtti gyenge befejezéseit és Sentic visszafogott teljesítményét egybe vesszük, akkor 15-16 gólos különbséget figyelhetünk meg a valós és a várható gólkülönbség között. Ez pedig óriási mértékű kilengés. Balszerencse mindig érhet egy csapatot, pláne egy olyan szerencsés idényt követően, amilyen a tavalyi volt, de jóminőségű szakmai munkával a visszaesés mértékét bőven lehet tompítani. Például olyan támadók szerződtetésével, akik éveken keresztül megbízhatóan teljesítettek a befejezések terén, olyan edző alkalmazásával, amelyik képes megszervezni hatékonyan a csapat védekezését, hogy ne csak a tükörsimán kieső, egyébként is legalacsonyabb költségvetéssel harcba szállni próbáló Kazincbarcika legyen mögöttük a várható kapott gólok számában. A hibák egymásra rakódtak és kétségtelenül szerencséjük sem volt, ez pedig egy rendkívül méltatlan bajnoki szereplést és fájdalmas kiesést vont maga után.
Legbeszédesebb statisztika: várható gólkülönbség –10, 28 vs. valós gólkülönbség –26
Szezon pozitívuma: –
Szezon negatívuma: Védekezés, befejezések, kapusteljesítmény














