Menetrend

    Gólerős magyar szélső érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

    Gólerős magyar szélső érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

    m4sport.hu | | Szerző: Hercze Kristóf
    A labdarúgó másodosztályban szereplő Diósgyőr színeiben folytatja a pályafutását Babinszky Bence.

    A miskolci együttes kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megállapodott a 25 éves támadóval, aki a 2025–2026-os idényben 29 bajnokin kilenc gólt szerzett a másodosztályú Kozármisleny színeiben.

    Babinszky Bence ferencvárosi nevelés, de megfordult az MTK-ban, Szentlőrincen, a Kelen SC-nél és Kaposváron is. Pályafutása során összesen 38 NB II-es találkozón lépett pályára, a 2019–2020-as kiírásban, még az MTK-ban két találkozón az ifjúsági Bajnokok Ligájában is lehetőséget kapott.

    „Leginkább az jellemző rám, hogy mindenáron győzni szeretnék, és ezért az erőm utolsó maradékáig hajtok – idézi a DVTK a honlapján Babinszky Bencét. – Elsősorban jobbszélsőként játszom, szeretem támadni a védők mögötti üres területeket, a kapu előtt pedig igyekszem minél hatékonyabban kihasználni a helyzeteket. Azért érkeztem, hogy a DVTK minél hamarabb visszakerüljön oda, ahová való, és remélem, az idény végén együtt tudunk ünnepelni a szurkolókkal.”

    Vincze Richárd, a Diósgyőr sportigazgatója reméli, hogy a szerzemény az új csapatában is képes lesz megmutatni, mire képes.

    „A DVTK aktuális keretét látva egyértelmű, hogy elsősorban támadókat kell igazolnunk. Ahogy a hétfői sajtótájékoztatón elmondtam, július 1-i hatállyal szerződést kötöttünk egy középcsatárral, akit június 30-ig jelenlegi klubjához köt a szerződése, ezért csak utána tudjuk bejelenteni, amikor csatlakozik a DVTK-hoz. Babinszky Bence viszont már most diósgyőri, és holnaptól Takács Péter irányításával készül. Ő az a típusú játékos, akit a 16-oson belül mindig megtalál a labda, emellett gyors, dinamikus labdarúgó. Azonban a támadókat elsősorban a számai minősítik, márpedig a két kaposvári évében 45 gólt szerzett a bajnokságban és a kupában. Lehet azt mondani, hogy ez »csak« az NB III, de a közelmúltban befejeződött idényben bebizonyította, hogy magasabb szinten is eredményes, Kozármislenyben tíz gólt szerzett az NB II.-ben és a kupában, pedig nem ő végezte el a büntetőket. A tárgyalások során nagyon motiváltnak tűnt, aki szeretne az élvonalban játszani. Bízom benne, hogy a diósgyőri közegben meg tudja mutatni a képességeit.”

    Borítókép: dvtk.eu/

    További tartalmak