A Vikingur Reykjavik – ETO FC BL-selejtezőt kedden 21 órás kezdettel élőben közvetítjük a Duna Worldön.
Az ETO 23 éves hátvédje jó hangulatban várhatja a szezonkezdést, hiszen az előző idényt még csak kölcsönben töltötte Győrben, de pár napja megvásárolta a játékjogát az ETO és 2029-ig szóló szerződést írta alá a klubbal.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, azért döntött a folytatás mellett, mert jó csapat van Győrben, a BL-ben szerepelhet és úgy érzi, minden biztosított, hogy a jövőben egy ennél is magasabb szintre lépjen.
Az egyszeres magyar válogatott játékos kifejezetten örül, hogy már kezdődik is a szezon, hiszen így a kemény és monoton felkészülési időszak is rövidebb volt. Úgy véli, előnyükre válhat, hogy a bajnoki címet nyerő keret nagyjából együtt maradt, és már az új edzői stábbal is összeszoktak.
„Természetesen készültünk az ellenfélből, de idegenben is a saját játékunkat szeretnénk játszani és irányítani a mérkőzést, persze néhány körülményhez alkalmazkodni kell, például az időjáráshoz, itt 30 fok van, ott azért hidegek lesznek és műfüves pályán játszunk majd, de ha tudjuk hozni, amit az előző szezonban mutattunk, nem lesz baj” – nyilatkozta Csinger Márk, aki helyett kapott a 2025/26-os szezon NB I-es álomcsapatában.
És valóban, Izland fővárosában az előrejelzések szerint kedden 12 Celsius-fok lesz a várható maximum és a csapadékra is elég jó esély van, nem beszélve a műfüves pályáról, ami jelentősen megnehezíti a vendégcsapatok dolgát, elég csak a Bodø/Glimt európai menetelésére és az elmúlt években hazai pályán elért szenzációs eredményeire gondolni.
Az sem az ETO-t segíti, hogy az izlandi bajnokság jelenleg is zajlik, így a Vikingur meccsterhelésben van, sőt, 14 forduló után 11 pontos előnnyel vezeti a tabellát.
„Idegenben is úgy fogunk kifutni a pályára, hogy nyerni akarunk, de azt is tudjuk, hogy a párharc két mérkőzésen dől el” – tette hozzá Csinger.
Kapcsolódó tartalom
Az új vezetőedzőről, a mexikói Efraín Juárezről és a szakmai stáb munkájáról azt mondta, nem eszközöltek nagy változásokat, csak apróbb kiegészítéseket a felkészülés során.
Amennyiben a magyar bajnok ETO FC túljut az izlandi Víkingur Reykjavík csapatán a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, akkor a második körben az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva lesz az ellenfele.
BL-selejtező, 1. forduló
07.07., kedd | 21.00
Vikingur Reykjavik – ETO FC (Duna World)
07.14., kedd | 21.00
ETO FC – Vikingur Reykjavik (Duna World)













