A Vikingur Reykjavik – ETO FC BL-selejtezőt kedden 21 órás kezdettel élőben közvetítjük a Duna Worldön.
A 24 éves középpályás a tőle megszokott pozitivitással válaszolt a kérdésekre, érzése szerint eredményes felkészülésen van túl a bajnoki címvédő:
„Maximálisan jól sikerült a felkészülés, feltérképeztük az ellenfelet is, de majd a pályán dől el minden” – nyilatkozta az előző NB I-es szezon legjobb játékosának választott Vitális.
Az új vezetőedzőről, a mexikói Efraín Juárezről és a szakmai stáb munkájáról azt mondta, a rendelkezésre álló kevés időben is hozzá tudtak tenni a csapat játékához: „bízom benne, hogy ez eredményességgel párosul” – tette hozzá.
Az ellenfélről azt mondta, „fizikális csapat” és az időjárási körülményekre is fel kell készülniük.
És valóban, Izland fővárosában kedden 12 celsius-fok lesz a várható maximum és a csapadékra is elég jó esély van, nem beszélve a műfüves pályáról, ami jelentősen megnehezíti a vendégcsapatok dolgát, elég csak a Bodø/Glimt európai menetelésére és az elmúlt években hazai pályán elért szenzációs eredményeire gondolni.
„Remélem, hogy a pályától és az időjárástól függetlenül is pozitív eredmény tudunk elérni.”
Az előttük álló BL-selejtezőre kitűzött célokról azt mondta, tudják, hogy ez már nem a Konferencia-liga.
Kapcsolódó tartalom
„Ha a legjobbunkat tudjuk nyújtani és megfelelő alázattal és szerénységgel állunk bele a mérkőzésekbe, bármi előfordulhat. Állunk elébe, lesz, ami lesz” – így Vitális.
A BL-keretbe benevezett, de a világbajnokságon gólt szerző, majd megsérülő Nadhir Benbouali hiányáról úgy vélekedett, hogy a csapat egyik legjobbját kell pótolniuk, ami nem lesz egyszerű feladat.
„Bízom benne, hogy tudjuk pótolni és nélküle is olyan eredményesek tudunk lenni, mint vele” – zárta szavait.
Amennyiben a magyar bajnok ETO FC túljut az izlandi Víkingur Reykjavík csapatán a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, akkor a második körben az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva lesz az ellenfele.
BL-selejtező, 1. forduló
07.07., kedd | 21.00
Vikingur Reykjavik – ETO FC (Duna World)
07.14., kedd | 21.00
ETO FC – Vikingur Reykjavik (Duna World)













