Musorujsag
Élő Eredmények

Az ukránok elvitték a tokiói díjugratókvótát a Nemzeti Lovardából

mti
A papírformának megfelelően az ukrán négyes nyerte a Nemzeti Lovardában rendezett pénteki olimpiai kvalifikációs díjugrató csapatversenyt és ezzel együtt a tokiói indulási jogot. A magyarok harmadikként zártak.

Az Andre Schroder, Ulrich Kirchhoff, Rene Tebbel és a magyar születésű Ferenc Szentirmai alkotta kvartett már az első kör után magabiztosan vezetett 14 hibapontjával a 23 hibapontos csehek és a 29-cel álló magyarok előtt. A hazai négyesből ifj. Kövy András szerepelt a legjobban – Heureka 22 nyergében – a maga hat hibapontjával, három társa, ifj. Szabó Gábor, Horváth Balázs és Hugyecz Mariann viszont legalább tíz hibaponttal zárt, így a hátrány jelentős volt az ukránokkal szemben. A hatcsapatos mezőnyben még Bulgária tartotta magát versenyben 34 hibaponttal, a görögök kiestek, míg a litvánok a második fordulóban már nem szerepeltek.

A folytatásban – talán a nagy hőség hatására – rosszabbul szerepelt valamennyi csapat, a sorrend azonban nem változott. Az ukránok magabiztosan őrizték meg kvótát érő első helyüket elsősorban Szentirmai remek szereplésének köszönhetően, aki az egész mezőnyben egyedüliként zárt mindkétszer tíz hibapont alatt. Az ukránok végül 50 hibaponttal végeztek az élen, nyolccal megelőzve a cseheket, 14-gyel a magyarokat és 15-tel a bolgárokat. A második körben egyik magyar sem tudott 20 hibapont alatt zárni. A 160 centis akadályokból álló pálya nehézségéről mindent elárul, hogy egyetlen hibátlan menetet sem láthatott a közönség.

A mostani eredmény magyar szempontból azt jelenti, hogy díjugratásban már csak egyéni kvótában lehet bízni. A 15 egyéni indulási jogból négyet a Pánamerikai Játékokon osztanak ki, a további 11 kvóta a 2020. február 17-i világranglista alapján talál gazdára, ebből kettőt biztosan a magyar érdekeltségű régió kap. Magyar lovas legutóbb az 1996-os, atlantai olimpián szerepelt, akkor a lovastusa egyéni és csapatversenyében összesen öt magyar indult.

A négynapos viadalon szombaton a csütörtökihez hasonló Nagydíj-minősítő, míg vasárnap a Nagydíj lesz a főverseny.

További tartalmak