Pünkösdkor rajtol a magyar lovasszezon

Május utolsó hétvégéjén a díjugratás versenyeivel kezdődik meg Magyarországon a lovasszezon – tájékoztatta Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke az M4 Sportot.

A tizenkétszeres világbajnok fogathajtó kiemelte, a sportág más helyzetben volt a többihez képest a koronavírus-járvány ideje alatt, hiszen mivel a lovakat már csak egészségvédelmi szempontból is mozgásban kellett tartani, az edzések megengedettek voltak.

Lázár Vilmos tájékoztatása szerint május utolsó hétvégéjén, pünkösdkor a legnépesebb szakág, a díjugratás versenyeivel kezdődik meg a hazai szezon. Egyszerre hat helyszínen rendeznek zárt kapus viadalokat, így mintegy hatszáz nevezőnek biztosítanak biztonságos versenylehetőséget.

A legsikeresebb szakágban, a fogathajtásban május elején kellett volna kezdőnie a szabadtéri szezonnak, ehhez képest július elején indulnak az országos versenyek Mezőhegyesen , de kisebb eseményeket már június elejétől rendeznek a szövetség által a biztonságos rendezés érdekében kiadott feltételrendszer alapján.

Az elnök hozzátette, a külföldi nemzetközi versenyek sorsa egyelőre bizonytalan, néhányat töröltek már, a lovassport menetét pedig leginkább a tokiói olimpia jövő nyárra halasztása befolyásolja. 2021. augusztus 23. és szeptember 5. között Budapest adott volna otthont öt szakág – díjugratás, díjlovaglás, para-díjlovaglás, fogathajtás és lovastorna – Európa-bajnokságának, ezek közül a két olimpiai és egy paralimpiai szám versenyét törölték, a négyesfogathajtók és a lovastornászok kontinensviadalának azonban a Kincsem Park adhat otthont.

A Nemzeti Vágta tervezett időpontja továbbra is október közepe, az elővágtákkal azonban késésben vannak a szervezők. „Azt tervezzük, hogy ha augusztus 15. után a nagyobb rendezvényeket is engedélyezik, akkor október elejéig meg tudunk rendezni hat-nyolc elővágta-futamot, ez elegendő a megfelelő előválogatáshoz” – tette hozzá Lázár Vilmos.

Az interjúért kattintson a lejátszóra!