Musorujsag
Élő Eredmények

Fugli Károly a FEI tiszteletbeli tagjaként, tanácsadóként tevékenykedik tovább

Fugli Károly a FEI tiszteletbeli tagjaként, tanácsadóként tevékenykedik tovább

MTI
Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának korábbi elnöke tiszteletbeli tagként, tanácsadói szerepkörben tevékenykedik tovább, így több „speciális projektben” is részt vesz, és a magyar sportlótenyésztést is szeretné népszerűsíteni.

„A szakágnak nem volt utánpótlása, megteremtettük az utánpótlás kategóriát, talán ez a legfontosabb hozadéka az elmúlt 12 évnek, emellett modernizáltuk a versenyrendszert és a versenyszabályzatot is. Struktúrát adtunk a működésnek, megdupláztuk a versenyzők, illetve a bejelentett lovak és események számát, ezen kívül olyan országokba és kontinensekre is eljutottunk, ahol előtte nem volt fogathajtás” – mondta hétfőn az M1 aktuális csatornán Fugli Károly, majd hozzátette, hogy a hazai szövetségnek sem kell szégyenkeznie, ugyanis kivette a részét a nemzetközi versenyrendezésből.

A sportvezető arról is beszélt, hogy tiszteletbeli tagja maradt a FEI elnökségének, így tanácsadóként tevékenykedik tovább, emellett „több speciális projektben” is részt vesz. Ezek közül kiemelte a nemzetközi sportlótenyésztést és tagja annak az ötfős bizottságnak, amely a nemzetközi díjugrató bírók képzését végzi.

Fugli szerint a szép egyéni eredmények mellett a magyar lovassportnak „lenne hova fejlődnie”, lovasnemzetként szeretné legalább öt százalékra feltornázni a magyar versenylovak arányát, mivel jelenleg az 50 ezer ló mindössze két ezrelékét adja Magyarország.

A párizsi olimpián bíróként már biztos résztvevő Fugli elmondta, hogy Bázár György is ott lesz minősítőként a francia fővárosban a lovastusa versenyszámban, amelyben a regionális rangsor alapján Kaizinger Balázs kvótát szerzett.

„Jó lenne, ha a közeli jövőben olyan magyar lovakon tudna ülni, amelyekkel ugyanezt a kvótát meg tudja szerezni és mindezt itthon tudná véghez vinni, nem pedig Németországban” – jegyezte meg Fugli. Kiemelte, a díjlovagló Pachl Benedeket nagyon kevés választja el az egyéni indulási jog megszerzésétől, az ő esetében a következő egy-két hónapban dőlhet el a kvóta. „Reméljük, hogy be fog jutni, és akkor még egy egyéni indulónk lesz az olimpián, amelyen 1936-ban indult utoljára magyar díjlovas versenyző, Pados Gusztáv személyében” – fogalmazott.

A nyári ötkarikás játékokon a lovassport három szakágának versenyeit a versailles-i kastély parkjában rendezik.

Borítókép: Fugli Károly nemzetközi díjugrató versenybíró Very N nevű lovával Nagyvázsonyban 2023. március 31-én. A szakember, aki 15 éve - egyedüli magyarként - ott van a sportág legnagyobb eseményein, első magyar versenybíróként vesz részt a 2024-es párizsi olimpiai játékokon. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak