Musorujsag
Élő Eredmények

Pachl Benedek: álom lenne, ha szerepelhetnék az olimpián

Pachl Benedek: álom lenne, ha szerepelhetnék az olimpián

MTI
A díjlovaglók között jelenleg tartalék Pachl Benedek számára álom lenne, ha végül elindulhatna a nyári párizsi olimpián.

A 25 éves lovas az M1 aktuális csatornának elmondta, március végéig eldől, hogy a kvalifikációval rendelkező riválisai mindannyian minősülnek-e, azaz megszerzik-e az ötkarikás induláshoz szükséges úgynevezett MER-pontokat, mert ha nem, akkor megnyílik előtte a párizsi indulás lehetősége.

„Erre van esély, és akkor szóba jöhet, hogy én ugrok be valamelyikük helyére. Reménykedek, egy álmom válna valóra, főleg úgy, hogy az apukám által tenyésztett saját lovammal, Donna Friderikával szerepelhetnék Párizsban” – jelentette ki Pachl.

A lovas kiemelte: olyan versenyeken indulnak a következő hónapokban, amelyeken eredetileg is részt vettek volna, és úgy állították össze a felkészülést, mintha mehetnének az olimpiára, ami „szép, kerek sztori lenne”. Pachl megemlítette, a korábbi ötkarikás játékok közül a londoni volt az, aminél érdemes volt megnézni a visszalépők számát – Rio de Janeiro nagyon messze volt, Tokióban pedig a Covid okozott problémákat -, akkor végül két-három kvótával rendelkező lovas sem tudott elindulni, így ők is bizakodnak.

„Senkinek nem kívánok rosszat, de előfordulhat, hogy valakivel, vagy valamelyik lóval történik valami, illetve van két-három olyan lovas, akinek bár van kvótája, még nem teljesített minden kvalifikációs kritériumot. Ha ez így marad, az ő helyük továbbszáll a többiekre” – nyilatkozott a január elseje óta Belgiumban élő és dolgozó Pachl, aki egyet leszámítva minden tavalyi versenyen megfutotta a szükséges pontszámot.

Idén 16 éves lováról, Donna Friderikáról elmondta: Magyarországon született, négyéves kora óta dolgoznak együtt, és a korosztályos Európa-bajnokságok után kezdtek el a nagydíjakkal foglalkozni.

„Ugyan az idősebb lovakhoz tartozik, de a nagydíjban még csak három-négy éve van benne, így sok áll még előttünk. Nagyon büszke vagyok rá, mert bár sok szerencsétlen dolog történt vele, nagyon szívós kanca, akivel kezdjük megszokni egymást, kezdünk családdá válni” – jelentette ki Pachl, aki Dallos Gyula 1992-es teljesítménye után szerezhetne ismét olimpiai indulási jogot díjlovaglásban. Dallos akkor végül épp a lova betegsége miatt nem tudott rajthoz állni.

„A tavalyi évem nagyon jól sikerült, a jászfalui kvalifikációs verseny után kezdtem el azon komolyan gondolkozni, hogy lehet esélyünk kijutni. A szövetségtől kaptunk támogatást, aminek köszönhetően több versenyre eljutottunk, és azt gondolom, jól helyt is álltunk. Ha minden lovas megszerzi a kellő pontszámot, akkor az olimpia előtti egy-két hónapban derül ki, hogy lesz-e még visszalépő, de az már inkább a szerencsén múlik majd” – tekintett előre Pachl Benedek.

Borítókép: Pachl Benedek

További tartalmak