Musorujsag
Élő Eredmények

Bajnokok Ligája és Forma-1 szombaton élőben az m4sport.hu-n

m4sport.hu
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének Barcelona–Napoli visszavágóját, valamint a száguldó cirkusz silverstone-i versenyhétvégéjének második napját közvetíti szombaton élőben az M4 Sport és az m4sport.hu.

A Barcelona azt a Napolit fogadja, amelyik hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a katalánokkal. A házigazdáknál többen hiányoznak majd sérülés miatt, és közülük kiemelkedik a francia világbajnok védő Samuel Umtiti, míg a középpályásoknál a sárga lapjai miatt eltiltott Sergio Busquets-et, valamint az odavágón kiállított chilei Arturo Vidalt kell majd pótolni. A nápolyiaknál a combsérüléssel küzdő Lorenzo Insigne nem játszhat, de Gennaro Gattuso vezetőedző így is ütőképes együttest tud a Camp Nou gyepére küldeni. A mérkőzés 21 órakor, az M4 Sport felvezető műsora 20:15-kor kezdődik.

A másik szombati találkozón a Bayern München kényelmes, 3–0-s előny birtokában fogadja a Chelsea-t, ebből a mérkőzésből bővebb összefoglalót adunk a Barcelona–Napoli meccs után.

A 70. Évforduló Nagydíjára keresztelt silverstone-i versenyhétvége második napján a Forma-2-esek és a Forma-3-asok első futamát, valamint a Forma-1-esek harmadik szabadedzését és időmérőjét rendezik meg.

Az M4 Sport és az m4sport.hu élő közvetítései augusztus 8-án, szombaton:
10.20 – Forma-3, Silversone: 1. futam
11:55 – Forma-1, A 70. Évforduló Nagydíja: 3. szabadedzés
14:45 – Forma-1, A 70. Évforduló Nagydíja: időmérő
16:40 – Forma-2, Silverstone: 1. futam
18:00 – Labdarúgás, Merkantil Bank Liga: PMFC – ETO FC Győr
20:15 – Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: Barcelona–Napoli

Összefoglaló:
23:30 – Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: Bayern München – Chelsea

Magazinműsorok:
8:45 – Bringasport
9:15 – Szabadidő
11:30 – Építők

További tartalmak