Ahogy a héten már megszokhattuk, a francia fővárosban kezdődik korábban az M4 Sport által közvetített esti program, és rögtön az első futamban érdekeltek leszünk.
18.30-tól Milák Kristófnak szurkolhatunk az 50 gyors döntőjében, miután a kétszeres olimpiai bajnok egyéni csúcsát (21.76) jelentősen túlszárnyalva, 21.58 másodperccel, összesítésben az ötödik legjobb idővel került a fináléba.
Kapcsolódó tartalom
Kós Hubert sorozatban harmadik Eb-aranyára hajt 200 vegyesen, amely a tervek szerint 18.40 kezdődik. Kós – 1:56.73-as idővel – másodikként került a döntőbe, ahol Cseh László országos rekordjára (1:55.18) hajt, kipihentnek viszont nem nevezhetjük: ez lesz a 15. (!) úszása Párizsban.
Pápai Olivér csak vasárnap délelőtt mutatkozott be az Európa-bajnokságon, de 16 éves létére megadta a módját: 400 gyorson úgy jutott döntőbe, hogy 2,5 másodperccel javította meg egyéni csúcsát és beállította Rasovszky Kristóf magyar rekordját (3:45.32 perc).
Ugyanebben a számban a szombat este 1500-on ezüstérmes Sárkány Zalán is kitett magáért, ő is pályafutása legjobbjával lesz ott a 19.21-kor kezdődő döntőben.
Kapcsolódó tartalom
Bár valószínűleg nem látjuk a medencében, meg kell említeni a 16. születésnapját másfél hete ünneplő Kertész Borókát.
A magyar csapat legfiatalabb tagja hiába javított szombaton egyéni legjobbján (2:09.96) 200 pillangón, egy századdal lemaradt a 18.47-kor kezdődő fináléről, amit így első számú tartalékként vár.
Kapcsolódó tartalom
Birminghamben – közép-európai idő szerint – 20.15-kor csapnak a lovak közé, de nekünk várnunk kell az Eb utolsó számáig, a 4×400-as férfiváltók 22.48-ra kiírt döntőjére.
Pénteken a Kovács Árpád, Plisz Balázs, Csahóczi Csanád, Molnár Attila összeállítású négyes 3:01:24-es országos csúccsal, ötödik idővel jutott tovább, ám a fináléban már a Csahóczit váltó Enyingi Patrikot is láthatjuk majd futni, reményeink szerint akár dobogós helyért.
Kapcsolódó tartalom
Az biztos, hogy egy éremnek már örülhetünk majd este, hiszen női maratonfutásban minden idők legjobb magyar eredményét elérő Vindics-Tóth Lili Anna az esti program előtt, 19.12-kor veszi át ezüstérmét, amit az úszószámok közben természetesen az M4 Sporton is megmutatunk.
Kapcsolódó tartalom
Az úszó Eb vasárnap esti programját online itt nézheti élőben.
Az atlétikai Eb vasárnap esti programját online itt nézheti élőben.













