Musorujsag
Élő Eredmények

Fiatal macedón középpályást szerzett meg a Videoton

Fiatal macedón középpályást szerzett meg a Videoton

vidi.hu/m4sport.hu
Tomás Tujvel és Huszti Szabolcs után újabb játékossal erősített a Videoton FC.

A székesfehérváriak harmadik téli szerzeménye Boban Nikolov, aki 2015 óta a Vardar Szkopje labdarúgója volt.

Az 1994-es születésű macedón középpályás 2010-ig hazájában nevelkedett, majd a világhírű Gheorghe Hagi romániai akadémiájára igazolt. 2013-ban debütált a felnőttek között az élvonalban, a következő két idényben pedig további 33 bajnokin öltötte magára a Viitorul Constanta szerelését az első osztályban.

2015 nyarán visszatért Macedóniába és az elmúlt három kiírást zsinórban megnyerő Vardar Szkopje labdarúgója lett. Legnagyobb sikerét azonban nem a hazai pontvadászatban, hanem európai színtéren érte el: a nyári európai kupaselejtezők során ugyanis csapatával kiejtette a svéd Malmöt a Bajnokok Ligájából, majd a Köbenhavn ugyan túl nagy falatnak bizonyult, de az Európa Liga selejtezőiben a Fenerbahcén is túljutva kvalifikáltak a csoportkörbe.

Az ősszel egy Rosenborg elleni döntetlen alkalmával szereztek pontot, Nikolov pedig – ahogy a selejtezők során is – az összes mérkőzésen pályára lépett. Karrierje során a bajnokságban tízszer volt eredményes, de emellett a már említett Malmö elleni párharc mindkét mérkőzésén, majd a koppenhágai együttes ellen is betalált.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, hogy azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adott, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa Liga csoportkörébe, ami egy fiatal játékosnak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton – nyilatkozta Boban Nikolov a vidi.hu-nak.

„Célunk volt, hogy a középpályát tovább erősítsük, illetve növeljük a versenyhelyzetet ebben a csapatrészben is. Boban Nikolovot egy ideje figyeljük, követjük a pályafutását. Nemzetközi szintet is megtapasztalt játékos, aki már hazája felnőtt válogatottjában is szerepelt, és további fejlődési potenciállal bír. Pályára lépett Bajnokok Ligája-selejtezőkön és az Európa Liga csoportmeccsein tavaly. Bár több klub is szerette volna a soraiban tudni, a tárgyalások során végig azt tapasztaltam, hogy a Vidibe akar igazolni” – engedett betekintést az igazolás hátterébe Kovács Zoltán sportigazgató.

 

További tartalmak