Musorujsag
Élő Eredmények

Csertői Aurélék nem a dobogóval fekszenek és kelnek

m4sport.hu/M4 Sport
Kapaszkodni kell a jó dolgokba és javítani a hibákon – ezt tartja a paksi siker zálogának Csertői Aurél, aki az M4 Sportnak beszélt a dobogóról, a paksi tiki-takáról és a klub egyedülálló fizolófiájáról.

„Nem ezzel fekszünk és kelünk fel” – reagált a dobogóval kapcsolatos kérdésre Csertői Aurél, aki részeredménynek tartja a múlt héten megkaparintott harmadik helyet.

Az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában elmondta, igyekeznek reálisan tekinteni helyzetükre, a tavaszi szereplést illetően viszont több mint elégedett, és azért persze álmodozni is lehet.

„Ha öt meccsre lebontom, akkor kiváló. De nem öt meccsből, hanem harminchárom mérkőzésből áll a szezon” – fogalmazott.

A Paks múlt héten befűzte az oktatófilmet a Mezőkövesd ellen, ami Csertői szavai szerint „extrém szituáció volt”, és sajnálja, hogy „ha végignézzük a fordulókat ez az egy, ami tizenhárom passzból született”.

A vezetőedző szerint nagyon jól játszottak szombaton, a fontosnak azonban azt tartja, hogy hátralévő kilenc fordulóban is küzdjenek tovább, kapaszkodjanak a jó dolgokba és javítsanak a hibákon.

Csertői Aurél (Fotó: paksifc.hu) Csertői Aurél tiszteletben tartja a klub filozófiáját (Fotó: paksifc.hu)

„Ez a klub filozófiája, amit Haraszti Zsolték határoztak meg. Hogy csak magyar játékosokat igazolunk. Azt hiszem, hogy minden csapat számára kellene egy futballfilozófia, a miénknek ez az alapja” – fogalmazott a paksi klub NB I-ben egyedülálló hozzáállásáról.

Hozzátette, neki nincs kifogása a jó külföldiekkel szemben, azt is járhatónak útnak tartja, de stábjával elfogadta a klub filozófiáját, és „már nem is gondolkodnak másban”.

A Duna-partiak a tavasszal eddig nyeretlen Lokival találkoznak szombaton, de Csertői Aurélt nem csapja be a Loki rossz szereplése, hiszen „biztosan nem felejtettek el futballozni, nagyon masszív csapat és életveszélyesen játsszák a kontrákat”.

A szombaton 17 órakor kezdődő Paks–DVSC bajnokit kizárólag az m4sport.hu közvetíti élőben.

Magyar foci április második hétvégéjén az M4 Sporton  (forrás: m4sport.hu) Magyar foci április második hétvégéjén az M4 Sporton (forrás: m4sport.hu)

OTP Bank Liga, 25. forduló:

14:30 – Ferencváros– Mezőkövesd (ÉLŐ: M4 Sport, m4sport.hu)
17:00 – Diósgyőr–Haladás (ÉLŐ: m4sport.hu)
17:00 – Budapest Honvéd – Balmazújváros (ÉLŐ: m4sport.hu)
17:00 – Paks–Debrecen (ÉLŐ: m4sport.hu)
17:00 – Vasas – Puskás Akadémia (ÉLŐ: m4sport.hu)
19:30 – Videoton–Újpest (ÉLŐ: M4 Sport, m4sport.hu)

További tartalmak