Nem tudta kihasználni a Vidi botlását a Fradi
OTP Bank Liga, 26. forduló:
Debreceni VSC-Ferencváros 1-1 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 10 841 néző, v.: Iványi
Gólszerzők: Könyves (37.), illetve Varga R. (8.)
Sárga lap: Tőzsér (35.), Takács (70.), illetve Leandro (71.), Otigba (81.)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna (Mészáros N., 90.) – Varga K., Jovanovic (Filip, 65.), Tőzsér, Bódi – Könyves, Tabakovic (Takács, 53.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Spirovski, Leandro – Varga R. (Moutari, 77.), Paintsil (Priskin, 90.), Nagy D. (Georgijevic, 83.) – Böde
A két csapat szurkolói remek hangulatot teremtettek, rangadóhoz méltó körülmények között kezdődött a mérkőzés. Az első gólra sem kellett sokat várni, a vendégek már a nyolcadik percben vezetéshez jutottak.
Varga Roland vezető találata
A folytatásban is a Ferencváros akarata érvényesült, a debreceniek egyáltalán nem jelentettek veszélyt Dibusz kapujára. A félidő hajrájában aztán teljesen váratlanul Könyves bombagóljával egyenlített a DVSC.
Könyves Norbert fantasztikus, háromkapufás egyenlítő gólja
A második félidő első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, majd egyre inkább a Ferencváros került fölénybe, a zöld-fehérek többször is nehéz helyzetbe hozták a hazai védelmet, Böde fejesénél pedig a kapufa mentett. A folytatásban magára talált a Loki is, így az egyre feszültebb hangulatú mérkőzésen változatos játékot láthatott a közönség, gólt azonban már egyik csapat sem szerzett.
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="999139"]
[shortcode] =>
-
-
A debreceni Bényei Balázs és a ferencvárosi Joseph Paintsil a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Barna Szabolcs és Tőzsér Dániel, valamint a ferencvárosi Nagy Dominik a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője és Iványi Zoltán játékvezető a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni gól a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Könyves Norbert örül a gólnak a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Haris Tabakovic és a ferencvárosi Leandro De Almeida a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Könyves Norbert örül a gólnak a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Könyves Norbert örül a gólnak a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A ferencvárosi Kenneth Karim Otigba és a debreceni Könyves Norbert a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A ferencvárosi Kenneth Karim Otigba és a debreceni Haris Tabakovic a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A ferencvárosi Stefan Spirovski és a debreceni Tőzsér Dániel a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A debreceni Tőzsér Dániel és a ferencvárosi Böde Dániel a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
-
-
A háttérben debreceni szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencváros mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 14-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
[title] => A Fradi nem tudta kihasználni a Videoton botlását
[image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/04/DEBRE201804140121-1024x576.jpg
[alignment] => aligncenter
)