A szakadék szélén a Diósgyőr

A Diósgyőr sorozatban harmadik vereségét elszenvedve 1-0-ra kikapott szombaton a Puskás Akadémiától Mezőkövesden, a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.

A kezdeti "ismerkedés" után fölénybe került a Puskás Akadémia, s ez a fölény a félidő derekán - megérdemelten - góllá is érett. Ezt követően megpróbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a Diósgyőr, de a többnyire ötlettelen támadásit könnyedén hatástalanította a vendégcsapat védelme. A felcsútiak kontrákra rendezkedtek be, de ezekből nem alakult ki igazi veszély.

A szünet után Bódog Tamás vezetőedző cserékkel frissítette fel csapatát, amely változatlanul beszorította ellenfelét, de komoly helyzetet továbbra sem tudott kialakítani. A Puskás Akadémia magabiztosan őrizte előnyét, és a védekezés mellett gyors ellentámadásokra is futotta az erejéből. Egy ilyen végén kapufát is rúgott, s többször csak Antal védésének volt köszönhető, hogy nem született újabb vendéggól.

A DVTK zsinórban hatodik meccsén maradt nyeretlen, míg a Puskás Akadémia négy találkozó óta veretlen.



OTP Bank Liga, 27. forduló:

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)
Mezőkövesd, 1261 néző, v.: Bognár
gólszerző: Szakály P. (23.)
sárga lap: Tamás M. (10.), Ugrai (45+3.), Eperjesi (88.), illetve Henty (31.), Hegedűs J. (45+3.), Knezevic (50.), Trajkovski (96.)

Diósgyőr:
Antal - Eperjesi, Lipták (Kocsis, 59.), Tamás M., Sesztakov - Hasani (Vela, a szünetben), Tóth B. (Bacsa, 52.), Busai, Ugrai - Makrai, Joannidisz

Puskás Akadémia:
Hegedüs L. - Poór (Osváth, 35.), Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Szakály P., Knezevic (Mevoungou, 85.), Molnár G., Balogh B., Perosevic - Henty (Diallo, 89.)

Végeredmények a 27. fordulóból:

Honvéd–Újpest 0–0
Vasas–Mezőkövesd 0–0
Ferencváros–Paks 2–2
DVTK – Puskás Akadémia 0–1
Haladás–Balmazújváros 0–0