Musorujsag
Élő Eredmények

Hiába volt szorgos hangya a Bóly

m4sport.hu | Szerző: Horti Gábor
Amikor megérkeztünk Bólyba, azt hittük Németország egy gyönyörű kisvárosába léptünk be.

A tüchtig előkertek, mutatósan rendben tartott házak, szép udvarok láttán került elő az életérzés.  Tessék, ilyen, ha egy települést svábok lakják. Akik szólnak a szomszédnak, ha nagyobb a fű a ház előtt, mint a többinél. Takarékos, szorgalmas, szigorú népek. Az ámulatunk tovább folytatódott, amikor megláttuk a Bólyi SE- Pécsváradi Spartacus Baranya megyei mérkőzés helyszínét. Gyönyörű kerek erdő közepére esett a pálya. Ahogyan itt szokás a gyepszőnyeg bársonyos, automata locsoló rendszerrel itatva, csinos kis lelátó a nézőknek, hatalmas, büszke klubépülete és persze a műfüves pálya, amit már nem puhítanak kórságot terjesztő gumi granulátummal. Nyugalom és rend, tiszta Svájc, de legalább Baden-Württemberg tartomány ide lógó kis szelete.

Bóly, Pécsvárad2

Kemény népek a svábok, dolgosak, ahogyan a Bóly csapata is tavasszal. Betyár jók voltak eddig, az ócska rossz őszt tették felejthetővé tavasszal, ám a mostani ellenfél is szikla csapat. A váradiak tavasszal eddig lehoztak egy 28-1-es különbségű gólzivatart. Egy ilyen termékeny 11 ellen kellett volna védekezni a lelkes háziaknak, de nem ment. A Pécsvárad gólsólyma, Szentes Krisztián a 12. percben pontosan kilőtte a bal alsót, aztán a hosszúkás Krapecz Balázs csapatkapitányról megfeledkeztek a védők, erre ő totál egyedül felugorva bebiccentette a másodikat. Nulla-kettő, nem a hazaiaknak. Ez még lehetett volna rosszabb is, ha Dósa Tamás hazai hálóőr nem véd ki egy tök jogosan megadott tizenegyest. Hiába volt szorgos a Bóly, előre nem haladtak, hátul ugyan tartották magukat, még két kampó ellenére, de jobb volt a vendég. A váradiak újabb lépést tettek a bajnoki cím felé. Dübörög a terv megvalósítása, egészen az osztályzóig. Na ott még nagyobb lesz a szigorúság, mint Bólyon a szomszédság.

Eredmény:

Bólyi SE–Pécsváradi Spartacus 0–2 (0–2)

gólszerzők: Szentes Krisztián (12. perc), Krapecz Balázs (44. perc)

A mérkőzést itt megnézheti:

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rossz ómen a gázgyárosoknak a kamera és a mikrofon
Így, utólag, egy súlyos hazai vereséggel duplázva a kínt, már érthető, hogy miért magyarázták bele a Gázgyárosak: nem szívesen látják az m4sport.hu semmilyen kamerával, mikrofonnal felszerelt dolgozóját.
Magyar futball