×

Horváth Ferenc újabb klasszikussal jelentkezett

A balmazújvárosi mester értékelései az élvonal legszórakoztatóbb nyilatkozatai közé tartoznak. Most sem hazudtolta meg önmagát.

Küzdelmes meccset játszott egymással szombaton a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és az Újpest csapata. A kiesés elől menekülő Balmazújváros a 2. percben potyaízű, de szép góllal szerezte meg a vezetést, amelyet nem sikerült megtartania: a 67. percben egyenlített a fővárosi gárda beállítva az 1–1-es végeredményt.

Horváth Ferenc azonban – az újpesti vezetőedzővel, Nebojsa Vignjeviccsel szemben – a meccs után nem korholta csapatát. Inkább saját stílusában értékelt és üzent játékosainak, mi pedig örülhetünk, hogy nem egy újabb sablonnyilatkozatot kell végighallgatnunk.

„Nagyon nehéz egy olyan csapatot eldirigálni, amelyik az első félidőben előnyt szerez és a kiesés ellen küzd. Hiába mondtam azt, hogy ne védekezzünk ilyen mélyen, a játékosok tudat alatt szerették volna ezt az 1–0-át megtartani” – vezetett fel megértően, majd jött az újabb aranyköpés.

„Sajnos orvost kell hívni a belső védőinkhez, mert a háló kikezdte a hátukat, annyira véres nekik. Nagyon behátráltunk” – így a 45. születésnapját vasárnap ünneplő szakember, aki biztos volt benne, hogy ennek kapott gól lesz a vége.

Horváth hozzátette, sejtette, hogy egy gól nem lesz elég a győzelemhez, de meg kell tanulniuk 1–0-ra is győzni, különben „tényleg nagyon komoly problémáik lesznek”.