A Mezőkövesd hazai pályán Koszta Márk első percben szerzett góljával nyert 1-0-ra a sereghajtó Balmazújváros ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Ligában.
A hajdúságiak hat meccs óta nem nyertek idegenben, ráadásul e találkozók közül ötön még gólt sem lőttek. A Mezőkövesd március óta először győzött saját közönsége előtt, ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.
Mindössze 34 másodperc telt el az összecsapásból, amikor Koszta fejesével máris vezetést szerzett a Mezőkövesd. A korai gól jót tett a mérkőzésnek, mindkét csapat gólratörően futballozott. Az első 45 perc főszereplője a vendégek kapusa, Horváth volt, aki bravúros védésekkel tartotta életben csapatát.
A második félidő elején kis híján egyenlített a Balmazújváros, de Andric lövése a kapufán csattant. A folytatásban újra a házigazdák kerültek fölénybe, de ezúttal elmaradtak az igazi helyzetek, s nagyot kellett végül küzdeniük azért, hogy otthon tartsák a három pontot a keleti kiesési rangadón.
OTP Bank Liga, 30. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, 1500 néző, v.: Szőts
gólszerző Koszta (1.)
sárga lap: Dombó (81.), illetve Rudolf (31.), Sigér (63.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó – Farkas D., Pillár, Katanec, Szalai A. – Cseri (Mlinar, 78.), Iszlai, Szeles, Koszta – Bognár (Oláh B., 90.) – Drazic (Novák, 78.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Horváth L. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda (Zsiga, 73.), Sigéri, Mausiradze (Arabuli, 59.), Haris – Rudolf (Erdei, 78.), Andric
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="1017344"]
[shortcode] =>
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
A mezőkövesdi Farkas Dániel (b) és a balmazújvárosi Bacsana Arabuli a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én. Mezőkövesd-Balmazújváros 1-0.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
A balmazújvárosi Bacsana Arabuli (b) és a mezőkövesdi Matija Katanec a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én. Mezőkövesd-Balmazújváros 1-0.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
A balmazújvárosi Rus Adrián (b) és a mezőkövesdi Bognár István a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Koszta Márk gólöröme a Mezőkövesd színeiben (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
A balmazújvárosi Nemanja Andric (b) és a mezőkövesdi Matija Katanec a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Mezőkövesd, 2018. május 12.
A mezőkövesdi gólszerző Koszta Márk (j) és csapattársa, Szalai Attila a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
[title] => Képekben a Kövesd–Balmaz kiesési rangadó
[image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/05/DEBRE20180512019-1024x682.jpg
[alignment] => aligncenter
)