Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ferencváros: „Mi már nem tudjuk, mi a 11-es és mi nem”

m4sport.hu/M4 Sport
A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában a bajnokaspiráns Ferencváros értékes pontokat hullajtott el a Honvéd otthonában, ráadásul vitatható körülmények között. A zöld-fehérek oldaláról érthetően csalódottan értékeltek az érintettek.

A mérkőzés utáni nyilatkozatában Davide Lanzafame, a Honvéd gólszerzője, aki a vitatott büntetőt kiharcolta, nem akart a szituációról beszélni, de úgy gondolja az eset befújható volt.

A mérkőzés folyamán Thomas Dollt, a Ferencváros vezetőedzőjét a játékvezető elküldte a kispadról, mert belerúgott egy vizes flakonba, így az összecsapás után segítője, Máté Csaba nyilatkozott az M4 Sport riporterének az összecsapás után:

„Nehéz lehiggadni ennyi idő után. Mindenki tisztában volt azzal, hogy mi a tétje a mérkőzésnek. Mindenképpen nyernünk kellett, így nem foglalkoztunk azzal, hogy mit játszott a Videoton. Nem egyszerű a Honvéd ellen játszani, van két csatáruk, akiket fent hagynak, mögöttük nyolcan védekeznek, nem könnyű őket feltörni. Voltak lehetőségeink, domináltunk. Elől nekik is olyan játékosaik vannak, hogy bennük van a gól, de távol tartottuk őket a kaputól. Vezettünk, volt lehetőségünk megszerezni a második gólt, ez most nem sikerült. Emellett most már nem ismerjük a 11-es fogalmát, hogy mi a 11-es, mi nem az. Szerintünk ez nem volt 11-es… Thomas Dollt azért küldték el, mert belerúgott egy üvegbe. Ha ez a legnagyobb baj a magyar labdarúgásban, hogy egy edző odébb rúg egy kulacsot, akkor jól állunk… Most győzni kell, van még két meccs, mindent meg kell próbálni.”

Tizenegyes

Dibusz Dénes, az FTC kapusa sem érti, hogy miért adott büntetőt a játékvezető, véleménye szerint a labdát elérte, a lendületben érkező támadó elől meg nem is lehetett kitérni.

„Volt egy indítás, amit a Lanzafame átvett, a bal kezemre rúgta, én lábbal kivédtem, utána ő átesett rajtam. A játékvezető büntetőt ítélt, én igazából nem tudom, hogy miért, mert onnantól kezdve, hogy védek, a továbbiakban tehetetlen vagyok. Olyan szituáció volt, hogy én a lapos labdát zártam, és kidobtam magam a csatár elé. A bal lábammal sikerült is hárítanom, onnantól kezdve én olyan voltam, mint egy tehetetlen tárgy, a Lanzafaménak meg esélye nem lett volna elérni a labdát. Nem értem, hogy miért született ez a döntés.”

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője sem lehet feltétlenül elégedett az eredménnyel, mert csapata szeretné megcsípni a harmadik helyet, ehhez pedig minden pontra szüksége lehet. A piros-feketék szerencséjére a közvetlen vetélytársak botlottak, így az egy ponttal még őrzi dobogós helyét a kispesti együttes.

„Egy nagyon jó iramú mérkőzés volt, mindkét csapat győzelemre játszott, megpróbáltuk úgy megszervezni a játékunkat, hogy minél tovább olyan eredmény legyen, ami nekünk jó. Arra számítottunk, hogy a második félidő vége felé rizikóznia kell a Fradinak, akkor egy-egy kontrából meg tudjuk őket futni és gólokat szerezni. Sajnos az első félidei két csere átírta a történéseket, de amit felépítettünk az működött, a mérkőzés végén nekünk volt két-három olyan lehetőségünk, amivel eldönthettük volna a találkozót.”

További tartalmak