Musorujsag
Élő Eredmények

Gera Zoltán pályafutása 15 képben

m4sport.hu
Mérföldkövek, gólok, meccsek, amelyek emblematikusak a 21. század legjobb magyar futballistája karrierjében. Gera Zoltán csütörtökön bejelentette visszavonulását. Megpróbáltuk képekbe szedni, honnan hova jutott a hányattatottan induló pécsi srác.
(fotó: MTI/Illyés Tibor)

Gera NB I-es bemutatkozásának körülményei nem nélkülözték ama magyar leleményességet. A 1999/2000-es bajnokság őszi szezonja után feloszló Gázszer FC helyére beugró, a pozícióját, pontjait tavaszra átvevő Pécsi MSC színeiben tűnt fel, A Siófok elleni debütálását követően rögtön az Üllői útra vezette a sorsa, ám akkor még ellenfélként, 4-1-es vereséggel tért haza. Az ötödik meccsén megszerezte első élvonalbeli gólját, a szezon végén pedig befutott a Fradi ajánlata, a 21 éves labdarúgó a jól ismert, finoman sem sportszerű kamaszkora után megtette az elő nagyobb lépést sikeres karrierjében.

(fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Első meccsén góllal köszönt be a ferencvárosi drukkereknek, ám Csank János a mérkőzéseken ritkán hagyta elejétől a végéig a pályán, mert hiányolta Gerától a fiatalkori kilengések miatt meg nem szerezett fizikai alapokat. A támadó ennek ellenére szépen termelt, hétszer mutathatta be a védjegyévé váló szaltót – a képen épp a Tatabánya kiütésekor. És rögtön bajnoki címet is ünnepelhetett. A 2001/2002-es idény volt az, amikor menet közben apadt 18 csapatról 12-re a mezőny, Gerának pedig már mint válogatott labdarúgó akasztották a nyakába az első aranyát.

(fotó: MTI/ Földi Imre)

2002 februárjában Svájc ellen debütált egy ciprusi tornán. Az igazi berobbanására az év októberében került sor, mikor San Marinót tömte ki mesterhármasával. A szünetben, gól nélküli állásnál küldte be Gellei Imre, Gera pedig ollózva, kapásból és fejjel is eredményes volt, magára vállalva a 3-0-s Európa-bajnoki selejtező valamennyi találatát. Innentől kezdve csak sérülés és Erwin Koeman időszaka alatt a kapitánnyal történt nézeteltérése tartotta távol a válogatottól.

(MTI/Bruzák Noémi)

A 2003/04-es évad végén másodjára is csúcsra ért a Fradival, négy esztendő alatt felnőtt Lipcsei Péterék mellé és kedvenccé vált a zöld-fehéreknél. Az utolsó fordulót a harmadik helyről várva, a DVSC-t legyőzve ugrottak élre, az első gólt Gera vágta be. Akkor aligha gondolták a FTC-nél, hogy a következő bajnoki címhez meg kell várniuk, hogy visszatérjen ikonjuk, akit a Bajnokok Ligája-selejtezők kellős közepén adtak el Angliába.

(fotó: MTI/EPA/Nick Potts)

2004 júliusában a Premier League-be feljutó West Bromwich Albion szerződtette. Sokan adtak hangot aggodalmuknak, hogy a pengés, ám törékeny testalkatú Gera képes lesz-e megbirkózni a roppant fizikális liga kihívásaival. Mivel tíz évet húzott le az angol első és második vonalban, méltó választ adott a kétkedőknek. Kanu inkább marketing fogásnak bizonyult, az ismeretlen magyarból viszont meghatározó figura, a szurkolóknak a mai napig igazodási pont vált.

(fotó: MTI/Kovács Tamás)

A 15. meccsén már ő vezette ki a válogatottat, ugyanis Lothar Matthäus legjobbját egyből megtette csékának. A német legenda végig kulcsfeladatot szánt az időközben komoly szintet lépő Gerának, akinek a pedigréjét csak erősítette a németek vagy az argentinok elleni produkciója. Ösztönös, mégis alázatos játékával végképp megkerülhetetlen alakja lett a magyar nemzeti csapatnak.

(fotó: MTI/EPA/NIGEL RODDIS)

Gera első PL-idényében az összes bajnokin játszott, hatszor talált be. Először a harmadik fordulóban, a Tottenham kapujába, megszerezve az angol élvonal első magyar gólját. a végén minden idők egyik legnagyobb feltámadását produkálva maradt bent a WBA. A fordulat ikonikus pillanatává vált, ahogyan a városi rivális Birmingham City ellen akrobatikus mozdulattal benntartott egy elérhetetlennek tűnő indítást, a kiharcolt szögletből pedig csapata megszerezte a vezetést. A második idényében több sérülés is hátráltatta az időközben Magical Magyarrá keresztelt Gerát. A következő két idényt a másodosztályban töltötte együttesével, melynek végén a magyar futballistával a vezérszerepben sikerült kiharcolni a visszajutást.

(fotó: MTI/EPA/Hugo Philpott)

A Premier League-be viszont már a Fulham mezében tért vissza. 2008-as átigazolása után eleinte nem tudott kihagyhatatlanná válni, sokszor csak perceket kapott. Aztán a Manchester United ellen a lehető leggerásabb megmozdulással hozta a londoniak tudomására, ideje lenne komolyabban számolni vele. Mindössze nyolc percre cserélték be, de így is gólt ollózott. A nyáron jött Roy Hodgson, beemelte Gerát a centrumba és kezdetét vette a klub legsikeresebb időszaka.

(MTI/EPA/GERRY PENNY)

Az Európa Ligában valószínűtlen menetelésbe kezdett a nemzetközi színtéren abszolút rutintalan Fulham. Mi mással, mint a korábban hanyagolt Gerának a vezetésével. A Shakthar ellen gólt lőtt és gólpasszt adott, a Juventust a duplájával ütötte el, a Wolfsburg ellen megelégedett a háromból két gól előkészítésével, az elődöntőben viszont magára osztotta a főszerepet, és a Hamburg kárára döntőbe lőtte kis csapatát. Az Atlético Madriddal szemben a hosszabbításban elvesztett fináléban is assziszt került a neve mellé.

(fotó: MTI/Kollányi Péter)

Miközben klubkarrierje csúcsára ért, a válogatottnál megromlott a viszonya Erwin Koemannal, aki többször is csak epizodistaként számolt vele. Le is mondta a szereplést, ám amint új szelek fújtak visszatért. Egervári Sándor meggyőzte, hogy korai volt az a búcsú. Azonnal visszakapta a kapitányi karszalagot. Egyik legkiválóbb teljesítményét a világbajnoki ezüstérmes otthonában nyújtotta, Amszterdamban kétszer is bevette Hollandia kapuját.

Gera Zoltán - WBA-Liverpool 3-0 (fotó: reuters) (fotó: reuters)

A Fulhamnél a harmadik szezonja végére ismét perifériára szorult, úgy döntött, környezetváltozás szükséges. De nem vadidegen helyet választott, hanem újra a Wes Bromot. Viszont három meccs után elszakadt a térdszalagja, az a szezon gallyra ment. A következő pompásan kezdődött, a nyitómérkőzésen bámulatos gólt bombázott a Liverpoolnak. Négy gólnál járt, mikor félszezonnál beütött a krach, újra elszakadt a térdszalagja. 34 évesen sem adta fel, nekidurálta magát és végigküzdötte a rehabilitációt. A 13/14-es szezonra meghosszabbította a szerződését a WBA, így a pályán köszönhetett el évtizedes angliai pályafutásától. 2014.04.05-én a Norwich otthonában szippantott utoljára PL-es levegőt, 172 találkozóval és 17 góllal búcsúzott. Ő mai napig az utolsó honfitársunk, aki betalált a világ egyik legerősebb bajnokságában.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)

2014 nyarán ugyanis hazaigazolt, újra az FTC szurkolóit boldogította. Ha már egybeesett, fel is avatta a Groupama Arénát. Ha úgy vesszük, akkor ráadásul duplán, mert a Chelsea elleni gálameccsen a stadion első gólját szerezte, majd augusztus 24-én, az első tétmérkőzésen a Nyíregyházának is betalált, nem is akármilyen lövéssel. Ahogy idősödött, úgy szorult egyre hátrébb a pályán, támadóból mélységi irányítóvá vált, játékintelligenciája révén ezen a poszton is kimagaslóan teljesített.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)

Pintér Attila nem számított rá, mikor Dárdai Pált nevezték ki szövetségi kapitánnyá, egyik első teendője volt tudatni korábbi játékostársával, vele a centrumban képzeli el a csapatát, mert ahogy most, a visszavonulás kapcsán mondta: „Benne van a zsenigén”. Az emlékezetes bukaresti döntetlennél is bizonyította, mekkora érték még 35 évesen is. A finnek elleni novemberi Eb-selejtezőn aztán Dárdai a 60. percben megkérdezte Gerát, bírni fogja-e. Gera bólintott, majd a 84. percen megtette újra, amely három pontot ért.

(fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

Gera úgy készült, 2016 nyarán felteheti pályafutására a koronát. Az itthoni tarolásnál jobb alapot nem is teremthetett volna. Harmadik bajnoki aranyát tükörsimán húzta be, véget vetve a Fradi 12 éves hányattatásának. A kupadöntőben egyenesen az ő fejese döntött, méghozzá az örök riválist, az Újpest szomorítva. Mivel egy évvel később sikerült megvédeni az utóbbi elsőséget, a három bajnoki címe mellett ötszörös MK-győztesnek vallhatja magát. Végül 219 NB I-es meccsen szerzett 51 góllal akasztja szögre a futballcipőit.

(fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther)

Ám még mielőtt, 2016 júniusában a világ is megcsodálhatta képességeit. Az Európa-bajnokságon a csoportküzdelmek alatt hibátlan játékot nyújtott. Már az osztrákok ellen is tanárian irányította a mieinket, a portugálok ellen pedig olyan zseniális gólt szerzett, amellyel nem lehet betelni. Tökéletes technikával, dropból elengedett lövése tényleg oktatófilmbe illően suhant a bal sarokba, megadva az alaphangot a torna egyik legemlékezetesebb kilencven percének. Gera egészen visszavonulásáig nem mondta le a válogatottságot, de sérülése miatt 2017. március 25., a portugáliai vb-selejtező után már egyszer sem húzhatta magára a címeres mezt. Összesen 97 találkozón, melynél csak Király Gábornak és Bozsik Józsefnek van több, 26 gólt szerzett. Az utolsót Andorra ellen, 2016. novemberében.

További tartalmak