Musorujsag
Élő Eredmények

„Ebbe bele fogok halni” – nyilatkozatok az NB I. hatodik fordulója után

„Ebbe bele fogok halni” – nyilatkozatok az NB I. hatodik fordulója után

M4 Sport
Böde Dániel szerint biztató, hogy a Ferencváros rossz játékkal is tud győzni, a mezőkövesdieknek viszont már nagyon elegük van abból, hogy rendre a hajrában bekapott góllal veszítenek pontot vagy pontokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szerhij Rebrov győzelemmel mutatkozott be a Fradi kispadján, miután a zöld-fehérek Böde Dániel 91. percben szerzett góljával nyertek Mezőkövesden. A győztes gólt szerző csatár szerint a Ferencváros nem játszott jól. „Négy győzelem és egy döntetlen után önbizalommal telve kellett volna idejönnünk, ami nem látszott a csapaton. Bízom benne, hogy ez csak egy rossz nap volt, az viszont pozitív, hogy ilyen rossz játékkal is tudtunk nyerni” – mondta Böde az M4 Sportnak a mérkőzés után.

Az ukrán edző a győzelemnek örül, hangúlyozta ugyanakkor, hogy nagyon nehéz menet közben átvenni egy csapatot és változtatni a játékon. „A második félidőben viszont már azt láttam, amit a csapatomtól kértem a félidőben.”

„Ez már a harmadik olyan mérkőzésünk volt, amikor a hajrában veszítünk pontot vagy pontokat – bosszankodott Tóth Bence, a hazaiak középpályása. – Nem tudom, hogy ennek mi lehet az oka, egy amatőr hiba volt a hosszabbításban, ennél rutinosabbnak kell lenni ezekben a szituációkban. Úgy gondolom, a Fradi ellen jó lett volna esetleg már a döntetlen is, bár nem játszottunk rosszul. Ilyen amatőr hibákat nem szabad elkövetnünk ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben. Úgy gondolom, hogy most le kell ülni kicsit az öltözőben, és nem a játékunkról kell beszélgetni, hanem arról a gyilkos ösztönről, amivel ezeket a pontokat meg tudjuk szerezni” – tette hozzá a játékos, aki szerint nagy elismerés volt csapata számára, hogy a ferencvárosi drukkerek a győzelem ellenére a sajátjaikat kritizálták.

Tóth László, a Mezőkövesd szakmai igazgatója szintén a hajrában bekapott újabb gól miatt volt dühös. „Én ebbe fogok halni előbb-utóbb, nem tudom, hogy mit mondjak erre. Inkább nem is akarok semmit mondani, mert csak a düh dolgozik bennem” – fogalmazott a szakember, aki szerint tanítványai kézben tartották a mérkőzést, a rendes játékidőben nem is volt komoly lehetősége az FTC-nek.

A Debrecent hazai pályán 3–0-ra legyőző Honvéd trénere úgy vélekedett, csapata már az első félidőben eldönthette volna a három pont sorsát, a helyzetkihasználáson javítaniuk kell. „Azt lehetett látni a mai meccsen is az első perctől kezdve, hogy egymásért tudnak küzdeni a srácok. Mentek rengeteget, az első félidőben úgy érzem, hogy jól is játszottunk, abban az időszakban el is dönthettük volna a mérkőzést. Ez nem sikerült, a második félidőben egy kicsit ránk jött a Debrecen, ott frissíteni kellett. Utána megint a miénk volt a mérkőzés, de nem fejeztük be jól a támadásokat, erre még jobban kell figyelnünk” – nyilatkozta Supka Attila.

Herczeg András, a Loki trénere a tüzet hiányolta játékosaiból. „Az egészséges agresszivitás megvolt a Honvédban, bennünk nem, és ez rányomta a bélyegét a játékunkra. A labdabiztosságunk sem volt meg az első játékrészben, a másodikban feljavultunk, jobbak joltunk, de ez most kevés volt ahhoz, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk.”

„Senkinek nem kívánok ilyen mérkőzést” – mondta Csertői Aurél, miután paksi tanítványai ötgólos meccsen győztek a Puskás Akadémia ellen. „Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, az első negyedórában nyomás alatt gólt szereztünk, utána nem tudom, miért, de mi vesztettük el a fonalat. Sok fordulópontja volt ennek a mérkőzésnek. Rúgtunk egy gólt, 2–0-nál akkora helyzetet hagytunk ki, amekkoránál nagyobbunk talán még soha nem volt, utána kiegyenlített az ellenfél, és kilenc emberrel meg tudtuk nyerni az utolsó percben.”

Benczés Miklós, a felcsútiak edzője szerint nagy fegyvertény volt, hogy kétgólos hátrányból tudtak egyenlíteni idegenben, a ráadásban azonban megbosszulta magát egy kihagyott ziccer. „Nekünk is volt kapufánk, helyzeteink voltak. Az már más kérdés, hogy ahelyett, hogy 2–2-nél a 92. percben berúgtuk volna a ziccert, a 93.-ban egy kirúgásból elhibáztunk egy labdát és gólt kapunk. Nem tudom, mi ül a csapaton.”

A Diósgyőr ellen hazai pályán egy pontot szerző Kisvárda vezetőedzőjének hiányérzete volt a döntetlen után, szerinte játékosai uralták a mérkőzést. „Helyzeteket is dolgoztunk ki, nagyon szép lövéseink voltak. Talán még többet kell dolgoznunk ahhoz, hogy Fortuna is mellénk álljon, de ezzel nem lesz gond, dolgozunk, aztán bízzunk benne, hogy eredményesebbek is leszünk” – fogalmazott Dajka László.

„Számunkra jelenleg az a legfontosabb, hogy pontokat gyűjtsünk. Mindenki tudja, hogy a bennmaradás a célunk. Amikor a riválisunk ellen játszunk, akkor az a legfontosabb, hogy ne szenvedjünk vereséget, sőt inkább az, hogy nyerjünk. Ma egy pontot szereztünk, ennek is örülnünk kell, hiszen a Kisvárda a második félidőben sokkal jobban futballozott” – mondta Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője.

Az új stadionjában a Haladás veretlenségi sorozatát megszakító MTK-ból talán Schäfer András számára marad a legemlékezetesebb a mérkőzés, hiszen éppen szülővárosa csapata ellen szerezte pályafutása első élvonalbeli gólját. „Előbb is eldönthettük volna a meccset, mert a vége meleg lehetett volna. Ezen mindenképpen javítanunk kell. Ez volt az első kezdő mérkőzésem, az első győztes mérkőzésem, szombathelyi születésű vagyok, és ez az első NB I-es gólom, úgyhogy ez nagyon nagy helyet foglal a szívemben.”

Feczkó Tamás, a kék-fehérek trénere a mutatott játéknak örült, a helyzetkihasználás miatt azonban bosszankodott. „Aki kilátogatott, az nagyon jól szórakozott, hiszen a Haladás is egy nagyon motivált és jó csapat, és hazai pályán még nem kaptak ki. Arra készültünk, hogy mi legyünk az első csapat, amelyik ebből a szép stadionból három ponttal távozik. Már az első félidőben kellett volna dönteni, hiszen megvoltak a lehetőségeink, és ennyi helyzetet nem lehet kihagyni. Annak örülök, hogy ennyit ki tudunk dolgozni hétről hétre, de sokkal koncentráltabbnak kell lenni ahhoz, hogy a meccseket hamarabb eldöntsük és ne kelljen izgulni az utolsó másodpercig.”

Michal Hipp, a szombathelyiek mestere szerint az MTK hibára tudta késztetni játékosait, akik közül többen sérüléssel bajlódtak vagy eltiltásukat töltötték. „A fiúk becsülettel küzdöttek, de a mai napon ez kevésnek bizonyult a jól játszó MTK ellen.”

További tartalmak